Felhívás!

Döntős a kovásznai csapat

Döntős a kovásznai csapat Kovászna megye

Nem nyerték el a fődíjat a Romanian Healthcare Awards-on a megyei kórház munkatársai, de így is győztesnek érzik magukat. Mint írták, a fináléban lenni is legalább akkora megtiszteltetés.

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház a legjobbak között szerepelt az ország legrangosabb, kórházaknak, kórházi és orvosi csapatoknak szóló megmérettetésén, a Romanian Healthcare Awards 2021-es kiadásán. „Az, hogy részt vehettünk a versenyben, csapatmunka eredménye: magasan képzett szakembereink teljesítményét nemzetközi szinten is elismerik. Örvendünk, hogy ilyen kaliberű szakembereink vannak, akik bátorsággal, nagy hozzáértéssel és kitartással végzik mindennapi munkájukat” – írta a vezetőség.

A Romanian Healthcare Awards 2021-re egészségügyi szakembereket és intézményeket lehetett jelölni, annak a követelménynek eleget téve, hogy sikeresen ültessenek gyakorlatba egy, a betegek ellátásában vagy orvosi téren előrelépést eredményező projektet. A verseny összesen 7 kategóriát foglalt magába: az év orvosi csapata, kórháza, orvosa, kutatási projektje, orvosi innovációja, tudatosító kampánya, valamint a minőségi orvosi szolgáltatások és a betegbiztonság területei. A 31 tagú zsűrit romániai, bulgáriai, franciaországi, moldovai, litvániai, belgiumi, olaszországi, írországi és dániai szakemberek alkották.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.