Felhívás!

Megadóztatnák a multinacionális vállalatokat a G20-ak

Megadóztatnák a multinacionális vállalatokat a G20-ak Gazdaság

A világ legjelentősebb gazdaságait tömörítő G20-as csoport pénzügyminiszterei a multinacionális vállalatok megadóztatásának reformján dolgoznak, amellyel a cél elejét venni annak, hogy az országok nagyon alacsony adókulcsokkal vonzzák magukhoz a vállalatokat.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által elfogadott előzetes megállapodásban foglaltak a világ nagy gazdaságainak kedveznek a leginkább, és az adóparadicsomoknak a legkevésbé – derül ki az AFP által készített elemzésből. A multinacionális vállalatok tevékenységük nagy részét a világ olyan nagy országaiban folytatják, mint az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, egyre kevésbé hajlandók azonban székhelyüket is ezekbe az államokba telepíteni.

A globális társaságiadó-minimum bevezetésével ezek az országok nyernének, a szabályozás ugyanis arra kötelezné a multinacionális vállalatokat, hogy a társasági adó egy részét oda fizessék be, ahol a nyereséget megtermelték. A megállapodás tervezet azonban tartalmaz néhány, a feltörekvő országok számára kedvező kitételt is, nekik abból az intézkedésből származna hasznuk, amelyek szerint bizonyos adóbevételeket átcsoportosítanak a nyereségtermelő országokba.

(Marosvásárhelyi Rádió)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.