Kisállatszemle három napon át

Péntektől vasárnapig a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok előterében a Columba Egyesület kiállításán huszonnégy kézdiszéki tenyésztő kisállatait tekinthették meg az érdeklődők. Bár a kicsik sajnálatára ezúttal nem volt állatsimogató, mindenki megtalálta a saját kedvencét, és a szerencsésebbek tombolán nyerhettek is kisállatot.

A péntek délelőtti megnyitón Domokos József egyesületi elnök hangsúlyozta, „jelen kiállítás kisebb a tavalyinál, hiszen négyévente kerül ránk a sor a székelyföldi kisállat-kiállítás megrendezésével, így, míg tavaly a székely megyék tenyésztői bocsátották közszemlére jószágaikat, most csak egyesületünk tagjai állítanak ki.” A folytatásban köszönetet mondott az egyesületet a szükséges engedélyek beszerzésével támogató dr. Dezső Dénes állatorvosnak. „A székely ember azt szerette, hogy a lakása, háztája körül mindig állat legyen. (…) Kívánom, hogy a jelenlévőkben az állatok iránti szeretet mindig maradjon meg”, szólt a résztvevőkhöz utóbbi.

Miközben az érdeklődők a 155 galambot, 67 nyulat és 66 tyúkot szemlélték, dr. Constantinescu Herman állatorvos, a kiállítás katalógusát szerkesztő, illetve a galambok elbírálásban segítő egyesületi titkár az elmúlt időszak sikereiről számolt be lapunknak. „December elején egyesületünk öt tenyésztője húsz jószággal vett részt a Bukarestben megrendezett Romexpo-kiállításon, amely mondhatni az utóbbi harminc év legnagyobb galamb- és kisállat-kiállítása volt. A fekete-tarka galaci bukóval jómagam nyertem az abszolút országos bajnoki címet, melyhez hasonló eredményt 1987-ben Várdó Zoltán ért el. Azt követően a Csíkszeredában tartott székelyföldi kiállításon is részt vettünk”, sorolta. Megnéztük volna az országos bajnokot, ám erre nem adódott lehetőség. „Erre a kiállításra nem hoztam galambot, hiszen ilyen rövid idő alatt egy harmadik kiállítás megviselte volna a jószágokat. Most tojtak meg, és ezekből a fiókákból lesznek a legszebb példányok.”

Könyv a Columbáról

A megnyitón jelen volt az egyesületbe visszatért Salamon Ferenc nyugalmazott magyartanár, akit az 51. éves egyesület történetét is magába foglaló, általa szerkesztett könyvről kérdeztük. „2007-ben jelent meg egy füzetecske az akkori Columba történetéről. A május végén megjelenő kiadvány annak kibővített változata: régebbi, levéltárakban, meg könyvekben fellelt adatokkal egészítettem ki, továbbá megtoldottam az azóta eltelt 13 év történéseivel. Mondhatni, a könyv a kezdetektől 2020-ig öleli fel a háromszor megalakult egyesület történetét. Azonban ezen is túlmutat a kiadvány, hiszen lényegében a székelyföldi kisállattenyésztés történetét jeleníti meg, különös tekintettel a kézdiszékiekre: Háromszék minden kisállattenyésztője név szerint, falvanként, van megemlítve benne”, fejtette ki az egyesület egykori titkára. Hangsúlyozta, bár a kiállításra nem hozott állatokat, kisállattartó a javából, libát, nyulat, tyúkot, disznót, kecskét tart odahaza.

„Úton” a székely viador

Domokos József, az egyesület elnöke megerősítette, egy-egy kiállítás megviseli az állatokat. „Itt melegben vannak, majd hazaérve hideg levegőre kerülnek, ilyenkor nem esznek, visszaesnek súlyban, ezért a bukaresti és csíkszeredai megmérettetések után kevesebb jószág látható jelen expón.” Az évente megrendezett kiállítások céljáról is kérdeztük a Columba elnökét. „Olyan fiatalokkal találkozom, akik falun nőnek fel, és félnek a baromfiktól, hiszen nem kerülnek valós közelségbe az állatokkal. Ismerik fotókról, tanulnak róluk az iskolában, talán még otthon a tyúkudvarban is látják, oda azonban már nem mennek hátra. Itt, ha kíváncsiak, nemcsak láthatják a ketrecekben, hanem akár meg is simogathatják, láthatják, hogy ezek a jószágok nem vadak, nem bántják. Szeretnénk, ha minél többen visszatérnének a kisállattartáshoz. A modern, elektronikus világ eltávolította az embereket az állatoktól, egyáltalán az élőlényektől. Másik célunk a tagság bővítése. Tavaly ilyen szempontból nagyon jó évünk volt, öt–hat taggal gyarapodott egyesületünk, és további érdeklődők is vannak.”

Megkérdeztük, miért fontos, hogy nagy létszámú tagsággal rendelkezzen az egyesület.

– Minél nagyobb a közösség, annál változatosabb egy-egy kiállítás, ugyanis mindenki megpróbál a meglévők mellett legalább egy különlegesebb fajt tartani, amelyek esetleg a környéken nem ismertek. Például az úgynevezett harci tyúkokból, a viador-félékből kitenyésztenék a székely viadort. Ezek nem igazi harci tyúkok, amelyeket nem lehet semmilyen más fajtával együtt tartani, csupán az alakjuk, testfelépítésük emlékeztet a harci tyúkokéra. Külföldről szerezzük be a viadorokat, és a csíkiakkal közösen próbáljuk stabilizálni a fajt, ami szakemberek szerint körülbelül tíz évbe telik, sokkal hosszabb időbe, mint a nyúlnál.

Hörcsögöt nyúlra

Domokos József mérnökember számára a kisállattenyésztés hobbi, ami gyerekkora óta megfertőzte. „Tömbházban laktunk, és bár ott nem volt egyszerű állatot tartani, volt macskám, máskor papagájom, vagy gyíkfélék, akváriumban hörcsög, illetve hal. Az egyetemi évek alatt kicsit alábbhagytam a dologgal, azonban, ahogy hazakerültem Kézdivásárhelyre, folytattam a kisállattartást.” A nyulászat indulásánál fiának is komoly szerep jutott. „Fiam is örökölte az állattartás iránti szeretetet, így a tömbházban hörcsögöt tartottunk. Egyszer Kovásznán voltunk látogatóban, ahová a hörcsögöt is kellett vinnünk, és mire észbe kaptam, a hörcsögöt fiam nyúlra elcserélte. Aztán a nyúlnak pár kellett, amit beszereztünk. A fiamnál a fellángolás rövid ideig tartott, így megörököltem a nyulat. Persze, az falusi nyúl volt, majd találkoztam Berde Bélával, aki már egyesületi tag volt, és azt mondta, ha már állatot tartok, tartsak fajállatot. Segítettek, kaptam tőlük állatokat, gyarapodott az állomány és ösztönzött a siker. Aztán, amikor már annyi állatom volt, hogy nem volt, hol tartanom, úgy döntöttem, falura költözöm. Ozsdolán kerestem egy nagy területet, ahol tudok gazdálkodni.” József a kiállításon vörös új-zélandi nyúllal, székely nyúllal, kosorrú nyulakkal, illetve baromfikkal (New Hampshire, illetve a felénk újdonságnak számító Fehér Plymouth) és galambokkal (székesfehérvári bukó) volt jelen.

Nem lehet elég korán kezdeni

Ottjártunkkor egy fiatalember a baromfikat és galambokat itatta. Zonda Lehel októberben tölti 13. életévét, és mint kiderült, saját és barátai jószágairól gondoskodott, továbbá, hogy az egyedüli a családban, aki kisállattenyésztéssel foglalkozik. „Brahma tyúkokat tenyésztek lassan három éve. Nagyon megtetszettek, vásároltam párat, majd beálltam az egyesületbe”, fejtette ki.

– Minden állatfajnak megvan a fajtaleírása, az úgynevezett standardja, amely szerint a szakember lebírálja és pontozza az egyedeket. Külalak, színváltozat, rajz, ápoltság a fő szempontok, és 100 a maximum elérhető pontszám, azonban az már tökéletes, amit nem igazán lehet elérni, általában 96–97 pont a maximum”, avatott be a zsűrizés részleteibe Tankó Lajos.

Hozzátette, a legnépszerűbb fajok a tenyésztők körében galamboknál az erdélyi és a székesfehérvári bukó és a budapesti magasröptű, míg a nyulaknál az óriás fajták, bár fiatalabbak tenyésztők körében a törpék is kezdtek elterjedni, „hiszen szimpatikusabb egy pici, kedves állat”, summázott.