Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hogyan nyugtassuk meg a kicsit?

Hogyan nyugtassuk meg a kicsit? Életmód

„Erika vagyok, féléves kislányom megnyugtatása okozza a legnagyobb gondot számomra. Nagyon nehezen tudom elérni nála, hogy abbahagyja az egyre keservesebb sírást. Számtalan módszert kipróbáltam, a zenehallgatást, csendes környezetet, sétát, mondókázást, ringatást, de mindhiába. A végén aztán az történik, hogy elveszítem a türelmem, ingerült leszek, amitől ő még inkább nyugtalanná válik. Ön szerint mit tehetnék gyermekem megnyugtatásáért?” – kérdezi a tanácstalan édesanya.

Kedves Erika! Újdonsült szülőként néha komoly megpróbáltatást jelent egy baba megnyugtatása, főleg az első pár hétben, amikor, látszólag minden különösebb ok nélkül, egyre gyakoribbá válhatnak az elkeseredett pillanatok. A csecsemő természetes ösztöne a sírás, amely által számtalan dolgot próbál az értésünkre adni: éhes vagyok, fázom, félek, ne hagyj magamra stb.

A legújabb kutatások bizonyítják, hogy a csecsemősírás hallatára megemelkedik a vérnyomásunk, gyorsul a szívverésünk, megváltozik a testünkben a véráram, felerősödik bennünk a tenni akarás, a segítségnyújtás vágya. Többszöri sikertelen próbálkozás után néha lehetetlen kihívásnak tűnik lecsitítani, leválasztani az adott helyzetről az anyasággal kapcsolatos belső vívódásainkat, kétségeinket, és nyugalmunkat megőrizve, higgadtan, csak a gyermek adott szükségletére válaszolni.

Ha a csecsemő édesanyjának megnyugtató, szerető gesztusai mellett az arcán a vegytiszta, csak az adott állapotát tükröző visszajelzéseket látja, az segíti lecsendesíteni belső nyugtalanságát, és elhinti benne azt a mély meggyőződést, hogy jogos és lehetséges az, hogy szabadon megélje és kifejezze érzéseit. A pozitív, korai kapcsolatbeli megéléseink óriási mérföldkövet jelentenek önmagunk megismeréséhez, és az önmagunkról kialakított egészséges énkép kialakításához.

 

Csoma Tünde Dalma klinikai szakpszichológus

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások