Mozaik – Folyóparton

Reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy a fiatal meggyfa megbarnult levelei végén nagy, kövér esőcseppek sorakoznak. Szerencse a csapadék nem volt annyira bőséges, hogy a tervezett madarásztúrát el kellett volna napolni. Bár nem ártana egy kiadós eső, mert az Olt vize nagyon megapadt.

A tőkés récéket nem tudom, hogy érdekelte-e a víz állása, néhány példány az iszapos parton üldögélt egymagában, mások a vízben úszkáltak, mintha csak játszadoztak volna. Közeledésemre az ellenkező irányba kezdtek el úszni, fejüket oldalra billentve, a tekintetüket le nem vetve rólam. Mások meg ott maradtak a parton mozdulatlanul, egyiket annyira nem érdekelte a jelenlétem, hogy fejét a szárnya alá dugva, tollait felborzolva jelezte, csak ha róka, netán egy kóbor kutya vetődne oda, csak akkor lenne hajlandó megmozdulni. Átléphettem azt a láthatatlan határt, amin belül már nem engednek közelebb magukhoz a vízen úszó récék, mert hangos hápogás közepette felszálltak. Ám száz méterrel odébb újra a vízen landoltak.

Széncinege szólalt meg egész közel. Megálltam figyelőzni, hátha megpillantom a sárguló falevelek között a cinegét, de mire észrevettem a sárga mellényes madarat, már el is repült. A víz fölött szállt, majd a túloldalon egy fűzfa ágára érkezett, ahol a rá jellemző szorgossággal azonnal kutatni kezdett rovarok után. Benézett minden lapi alá, még ha emiatt, háttal lefelé kellett is csüngenie.

Amilyen sebes, izgága az ágak között, épp olyan esetlen a nyílt területen. Amikor megérkezik a madáretetőre, felkap egy napraforgómagot, és viszi is egy közeli ágra, ott a lábával az ághoz szorítja a magot, harkály módra töri fel, meghámozza, majd surran is vissza a következő magért. Csak az ágak, lombok között érzi magát biztonságban. Nem alaptalan az óvatosság, mert bármikor megjelenhet egy karvaly, de a macska is elkapja a figyelmetlen madarat.

Szöveg, kép: Kelemen László