Felhívás!

A kőműves madár

A kőműves madár Cseperedő

A nyár végén lettem figyelmes az ismert madárhangra. Meglepő volt, és egyben izgalmas is, mert eddig még nálunk nem láttam csuszkát. Holott nem egy ritka madárfajról van szó, erdőkben, parkokban, folyók mentén, városokon, falvakon egyaránt jelen van. Gyakori vendég a téli madáretetőkön.

A csuszka az egyedüli európai madárfaj, amelyik képes fejjel lefelé is kúszni. Szinte mindig valamelyik fa törzsén vagy egy vastagabb ágon tartózkodik. Veréb nagyságú, zömök testű madár, farka rövid, csőre hegyes és erős.

Öreg fák odvaiban, elhagyott harkályodúkban vagy kihelyezett mesterséges fészekodúkban költ. Jellemző rá, hogy az odú bejárónyílását sárral szűkíti le, saját méretére. Főként azért, hogy a szintén odúlakó konkurens madár, a seregély, amely nagyobb méretű és erősebb, ne tudja kilakoltatni.

Mikor a házunkat leszigeteltük, a verebek mintha csak ezt várták volna, azonnal beköltöztek a szigetelés közé. Hagytam, hogy alakítsák ki az otthonukat, hiszen nekik is szükségük van „lakásra”. A minap egyik veréb új helyet nézett ki magának, szorgalmasan kezdte el a szigetelő anyagot bontani, amikor megjelent a csuszka. Hamar kiderült, hogy a csuszkának is tetszik az a hely. Így nem is volt kérdés, hogy ki marad. A veréb továbbállt, a csuszka pedig rendszeres látogatója lett a helynek, nagy örömömre. Amikor halljuk, hogy kopogtatja a falat, csupán csak annyit mondunk, na, megjött Kőműves Kelemen.

Figyelem, közben próbálom megállapítani, hol húzódnak a területének határai, amit még télen is fog majd védelmezni, ugyanis a csuszka erősen kötődik a költőterületéhez. Többen is megfigyelték, hogy ha egy kihelyezett téli madáretető a csuszkák által birtokolt terület határára esik, akkor heves viták zajlanak. Nem számítok nagy csuszka-csatákra, ugyanis egyelőre egy csuszkát látok, amelyik gondolom, most próbál területet foglalni magának. Egy-egy megfigyelő pontot már berajzoltam a láthatatlan revírhatáron, és ebből arra következtetek, hogy a madáretető ezen belül fog esni. Persze ez még változhat, de mindenképp újdonság lesz a csuszka jelenléte nálunk a téli madáretetőn.

Kelemen László

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 24., 9:25
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Valahogy ezekről a történetekről mindig Fekete István jut eszembe.Imádom őket.Talán el kellenne gondolkodnia Kelemen úr,hogy könyvbe gyüjtse a cikkeit.A madarak világa csodálatos.Mindig szerettem gyerekkorom óta a tollas állatokat.Talán az egyedülli ami fejtörést okoz a veréb,hiszen egyre többen vannak a ház körül és nagyon zajosak.De tavasszal a fecskéket ,a golyákat nagyon várjuk.Az idén házi rozsdafarkú is költött nálunk,etettünk kakukk madarat és még baglyot is.