Mától nem kapnak fizetést az oltatlan dolgozók Olaszországban
Az állami és magánszektorban dolgozók oltási igazolás nélkül nem veszítik el munkahelyüket, de bérüket felfüggesztik október 15-től az olasz kormány törvényerejű rendelkezése szerint.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az állami és magánszektorban dolgozók oltási igazolás nélkül nem veszítik el munkahelyüket, de bérüket felfüggesztik október 15-től az olasz kormány törvényerejű rendelkezése szerint.
Pénteken szervezik az iskolaigazgatók és aligazgatók írásbeli versenyvizsgáját.
Tovább kell lépni a múlt sérelmein is a jelenre kell összpontosítani – hangsúlyozta tegnap este Dacian Cioloș kormányalakítással megbízott miniszterelnök.
A harmadik oltás felér egy életbiztosítással – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette, a hétvégén kapja meg a koronavírus elleni oltás harmadik adagját.
Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője csütörtökön kijelentette, nem hiszi, hogy Bukarestet és Ilfov megyét az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) javaslata alapján vesztegzár alá helyezik.
Frissítette csütörtökön az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő régiók és országok listáját. Ukrajna és Gibraltár piros besorolást kapott.
A Transelectrica adatai szerint Románia csütörtökön több mint 2600 megawatt elektromos áramot importált. A történelmi rekordnak számító energiamennyiség behozatalára azért volt szükség, mert a cernavodai atomerőmű egyik reaktora lecsatlakozott az országos hálózatról.
Összesen 2,7 millió lejre bírságolt az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) négy gázszolgáltatót, amiért azok a rögzített áras szerződések hatálya alatt emelni akarták a díjakat.
Vereséggel kezdte a női kosárlabda Európa-kupa 2021–2022. évi idényét a Sepsi-SIC, 22 pontos vereséget szenvedett az ukrán BC Prometey otthonában.
Csütörtökön szállították át Magyarországra a válságos állapotban lévő romániai koronavírusos betegek első csoportját.
Új, mofettás gyógyfürdő és élményfürdő épül, a fejlesztési minisztérium biztosít 64 millió lejt a beruházásra – jelentette be Cseke Attila szaktárcavezető a mai kormányülést követően. Az RMDSZ javaslatára hagyta jóvá a kormány: Kovászna önkormányzata megkapja a támogatást a beruházásra.
Október 8. és 10. között Fiume adott otthont a Croatia Open nemzetközi karateversenynek, amelyen 21 ország mintegy 1703 sportolója mérte össze erejét. A kvalifikációs megmérettetésen a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club és az MTK Budapest tizenegy háromszéki versenyzője tette próbára magát, akik hétszer állhattak dobogóra. Két első, két második és három harmadik helyezést sikerült begyűjteniük, emellett a viadal legeredményesebb csapata az MTK Budapest lett.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Új vezetőedzővel, új stadionban vívja soron következő bajnokiját a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely szombaton 17.30-tól az FC Voluntarit látja vendégül a Sepsi OSK Arénában. A sepsiszentgyörgyi klubnál nem így képzelték el a stadionavatót, a járványügyi helyzet átírta az előzetes terveket. Ez lesz Cristiano Bergodi bemutatkozó mérkőzése a sepsiszentgyörgyiek kispadján, a napokban 57. születésnapját ünneplő talján mester bízik a jó eredmény elérésében.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Vasárnap délelőtt nem mindennapi esemény helyszíne lesz a megyeszékhely: száznál több veterán autó sorakozik fel az egykori cigarettagyár udvarán. Az Őszi Retróparádéval egy időben idén Sepsiszentgyörgyön is áthalad a Rally60 autós felvonulás.
A korábbi évekhez hasonlóan, idén télen is részesülhetnek fűtéstámogatásban az alacsony jövedelemmel rendelkező személyek. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Szociális Igazgatósága felhívja a lakók figyelmét, hogy a támogatáshoz szükséges kérelmeket október 18-tól, hétfőtől kezdődően lehet benyújtani.
Már „csak” három évet kell várni a következő Mesélő Háromszék rendezvénysorozatig, de addig is bőven van miből töltekezni, erőt meríteni, hiszen a szeptember 30. – október 8. között lezajlott mesés napok gazdag programkínálatában mindenki megtalálhatta a neki megfelelőt.
Egyszer volt egy király, annak volt egy manója. Az a manó, amit kért tőle a király, azt megtette. A király kérte, hogy hozzon neki vizet, a manó hozta, odavitte a királynak, ám amikor ...
Egy év kihagyás után ismét megszervezte a Tiszta Forrás Népdalvetélkedőt az Eufónia Kulturális Egyesület. A rangos rendezvény tizedik kiadására, a járványra való tekintettel, online került sor. A versenyzők által otthon rögzített és beküldött felvételeket szakmai zsűri elemezte ki. A vetélkedőn 32 felkészítő tanár több mint 100 tanítványa vett részt.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Egy massachusettsi állatmenhelyen gondozzák a hatlábú, kétfejű gyémántteknős-fiókát, amely két hete kelt ki a tojásból.
Elutasította csütörtökön a képviselőház jogi szakbizottsága a polgármesterek, alpolgármesterek, megyeitanács-elnökök és -alelnökök különnyugdíjának eltörlésére vonatkozó törvénytervezetet.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) javasolni fogja, hogy töröljék a nyilvántartásból azt a mintegy száz „inaktív” pártot, amelyek nem vettek részt legalább két egymást követő választáson az elmúlt választási években.
Megvesztegetés gyanúja miatt bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Cosmin Şandru parlamenti képviselő ellen.
A csütörtöki nap folyamán beterjesztik a parlamentbe azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy az oltatlan egészségügyi dolgozóknak kötelező módon rendszeresen teszteltetniük kell magukat saját költségükön – jelentette be az ügyvivő kormányfő.
A romániai lakosság 60 százalékának nem áll szándékában beoltatni magát koronavírus ellen – derül ki egy piackutató cég friss felmérésének eredményeiből.
Florin Cîțu PNL-elnök csütörtökön azt nyilatkozta, a koalíció újjáépítése lehetséges „a PNL körül”, de ez azután történhet meg, hogy az USR „nyilvánosan elismeri”, hogy tévedtek, amikor a PSD-vel és az AUR-ral együtt megszavazták a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint Dacian Cioloş „gúnyolódásból” kapott kormányalakítási megbízást az államfőtől. Marcel Ciolacu úgy véli, jelen helyzetben egy „apolitikus szakemberekből” álló kormány kinevezése lenne a helyes döntés.
A legutóbbi tájékoztatás óta 16.383 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 67.845 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Florin Cîțu ügyvivő miniszterelnök a csütörtöki kormányülést követően kijelentette, hogy a gazdaság nyitva tartása érdekében fontolóra veszi a zöld igazolvány bevezetését minden gazdasági tevékenységre. Cîțu azt mondta, hogy a tanúsítvány az üzletekben is szükséges lehet.
Az egészségügyi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy újabb adag remdesivirt osztott szét a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegeket kezelő kórházaknak.
Tíz megyére és Bukarestre narancssárga, tizennyolc megyére sárga jelzésű, kiadós esőzésekre vonatkozó figyelmeztetést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Vizsgálatot indít az ortodox patriarkátus adminisztrációja a bukaresti ortodox érsekségen annak a filmnek kapcsán, amelyet a Recorder oknyomozó újságírócsoport tett közzé A Nagy Fehér Klánja (Clanul Marelui Alb) címmel.
A 72 éves boszniai Vojin Kusic egy átlagos nyugdíjas életét élte. Gyermekei már felnőttek, vállalkozása jól ment, szabadideje pedig mindig rengeteg maradt. Ezt kihasználva úgy döntött, hogy egy forradalmi ötlettel boldoggá teszi feleségét.
Egy íjjal felfegyverzett férfi kezdett vérengzésbe szerda este a dél-norvégiai, Oslótól mintegy 80 kilométerre található Kongsberg városában, többen meghaltak és megsebesültek, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek – közölte a norvég rendőrség.
A Kovászna megyei prefektúra és a Kovászna Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatal (SPCRPCIV) tájékoztatása szerint október 16-án és 17-én gyakorlati vizsgát szerveznek Kézdivásárhelyen a gépjárművezetői engedély megszerzéséért, Vaslui megyei rendőrök segítségével.
A hét végén újabb koronavírus elleni oltási maratont szerveznek a sepsiszentgyörgyi Sepsi Value Centre parkolójában.
Újabb 152.122 adag Covid elleni vakcina szavatossága járt le és emiatt kivonták a forgalomból – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Jelenleg az óvodások és iskolások 15 százaléka, 459.284 gyerek részesül online oktatásban – közölte szerdán Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
Nem közeledtek az álláspontok a tavaly decemberben megalakult, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kilépése nyomán felbomlott jobbközép koalíció pártvezetőinek szerda esti találkozóján, ahol a kormányalakítással megbízott Dacian Cioloș USR-elnök a koalíció újjáépítésére tett kísérletet.
A magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.
Rajtol a női kosárlabda Európa-kupa csoportköre, Háromszék bajnokcsapata, a Sepsi-SIC idegenben kezdi meg szereplését a kettes számú európai kupasorozatban. Az ukrán bajnokságban címvédő BC Prometey elleni mai mérkőzésről Shaqwedia Wallace, Jovana Pašić csapatkapitány és Zoran Mikes vezetőedző beszélt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Tóth Lajos 1951. február 24-én született Gidófalván, munkáscsalád gyermekeként. Édesapja, Sándor asztalosmester, míg édesanyja, Anna varrónő volt, de a helyi termelőszövetkezetben is dolgozott. Két testvére, Lajos és Sándor korán elhunytak. Két leánygyermek, Margó és Anna Zsuzsanna édesapja. Öt unokája van.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nevesíteni fog egy jelöltet a képviselőház elnöki tisztségére – jelentette be szerdán Sorin Grindeanu parlamenti képviselő, a PSD első alelnöke.
A javaslatok között jövedelemtámogatás, számlafizetések ideiglenes halasztása, valamint ideiglenes, célzott adócsökkentés biztosítása szerepel a kiszolgáltatott háztartások és vállalkozások számára.