Továbbra is hibátlanok
A Sepsi-SIC 17 év alatti kézilabdacsapata folytatja kiváló sorozatát, a lányok újabb három győzelemmel bővítették hibátlan mérlegüket.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Sepsi-SIC 17 év alatti kézilabdacsapata folytatja kiváló sorozatát, a lányok újabb három győzelemmel bővítették hibátlan mérlegüket.
Az alapszakasz utolsó fordulójához érkezett a labdarúgó 1. liga mezőnye, a Sepsi OSK szombaton 19 órától az éllovas FCSB-t látja vendégül. A bajnoki álmokat dédelgető fővárosiak ellen sokkal többre lesz szükség, mint amit a sepsiszentgyörgyiek legutóbb Aradon mutattak.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A megyeszékhelyi Bod Péter Megyei Könyvtár keretében pár hónapja működik a Tinizug, amely a kamaszoknak nyújt lehetőséget a találkozásra, a filmek, olvasmányok megbeszélésére és közös játékra.
A kézdivásárhelyi Manócska Napközi Otthonhoz tartozó intézményekben – a Manócskában, a Csipkerózsikában és a 3-as Napközi Otthonban – egy héten át, március 22. és 26. között csodálatos mesevilágot teremtettünk.
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár internetes kreativitási és műveltségi vetélkedőt hirdetett háromszéki 5–8. osztályos diákoknak Itthon és otthon címmel. A diákok a napokban kapják meg az első feladatokat.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A marosvásárhelyi megyei sürgősségi kórházban készült, súlyos állapotban levő koronavírusos betegeket bemutató felvételeket tett közzé Facebook-oldalán Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki ítéletében elutasította több csehországi szülő keresetét, akik azért fordultak a strasbourgi testülethez, mert a hatóságok pénzbírsággal sújtották őket gyermekeik kötelező védőoltásainak megtagadása miatt.
Nagyon fontos, hogy folytatódjon a koronavírus elleni oltási kampány Romániában valamennyi rendelkezésre álló oltóanyaggal, így az AstraZeneca vakcinájával is tovább oltanak – jelentette be csütörtökön az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.
Országos viszonylatban 1178 szekvenálást végeztek eddig, és 676 fertőzöttnél mutatták ki a koronavírus „aggodalmat keltő” három változata, azaz a brit (B.1.1.7), a dél-afrikai (B.1.351) és a brazil (P.1) mutáció valamelyikét – tájékoztatott csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Az online és a hibrid oktatás nem fog eltűnni a koronavírus-világjárvány lejártával, sőt az elmúlt időszak tapasztalataira támaszkodva és tanulva az elkövetett hibákból megoldásokat lehet találni az oktatási rendszer eddigi problémáira – jelentette ki csütörtökön Sorin Ion tanügyi államtitkár Brassóban.
Letesztelte a Dacia Spring-et, a román autógyártó első 100%-ban elektromos meghajtású modelljét Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Florin Cîțu miniszterelnök bejelentette, hogy javasolni fogja az Országos Vészhelyzeti Bizottságnak, hogy az ortodox húsvétra több enyhítést vezessenek be.
Rekordmagas értéket ért el a szén-dioxid koncentrációja a légkörben az emisszió koronavírus-járvány miatti csökkenése ellenére.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) változatlanul 3,9 százalékra becsüli a 2020-as bruttó hazai termék (GDP) volumenének csökkenését.
A legutóbbi tájékoztatás óta 4989 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 40.492 koronavírustesztet végeztek – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Megjelent szerda késő este a Hivatalos Közlönyben a normalitáshoz való visszatérést előkészítő minisztériumközi bizottságról szóló döntés.
Európa legősibb, ismert területet ábrázoló térképét találhatták meg egy kőlapba vésve kutatók Franciaországban – írja a Bournemouth-i Egyetem honlapja.
Kovászna megye települései közül Sepsiszentgyörgyön regisztrálják jelenleg a legmagasabb fertőzöttségi arányt, 5,67 ezreléket – derül ki a megyei közegészségügyi igazgatóság szerdai adataiból.
Az idei tavasz legfagyosabb reggelén mínusz tíz Celsius-fok alatti hőmérsékleteket mértek Hargita megyében – jelenti a dél-erdélyi regionális meteorológiai központ.
Florin Cîţu miniszterelnök úgy nyilatkozott szerdán, hogy a kormánynak mielőbb ki kell dolgoznia a közszférára vonatkozó bértörvény tervezetét. Ez a törvény már nagyon le fogja szűkíteni a pótlékokra jogosultak körét – tette hozzá.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy a város és Sugásfürdő közötti útvonalon az elmúlt időszakban több alkalommal is medvéket láttak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben.
Nem ajánlott két koronavírus elleni vakcinát kombinálni – jelentette ki szerda este a közszolgálati televízió műsorában a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.
Románia Alkotmánybírósága szerdán úgy döntött, hogy a bírói ítéletet annak kihirdetésekor meg kell indokolni. A bírói döntés utólagos megindoklása sérti az elítélt személy igazságszolgáltatáshoz és tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát – közölte a testület az Agerpres hírügynökséggel.
A vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán.
A civil szervezetek szerint a bevételkiesés és a létbizonytalanság miatti stresszt egyes szülők a gyerekeken vezetik le, egyre gyakoribb a családon belüli erőszak. Ráadásul az online oktatás is komoly kihívást jelent.