Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mesevarázs a Manócskában

Mesevarázs a Manócskában Cseperedő

A kézdivásárhelyi Manócska Napközi Otthonhoz tartozó intézményekben – a Manócskában, a Csipkerózsikában és a 3-as Napközi Otthonban – egy héten át, március 22. és 26. között csodálatos mesevilágot teremtettünk. A mesék világa című projekt révén változatos mesefoglalkozásokat szerveztünk, amelyekbe a járványhelyzet ellenére sikerült bevonni a szülőket is.

Hirdetés
Hirdetés

A családtagok az óvónők irányításával otthon is intenzívebben foglalkoztak a mesékkel, és egy délután igazi mesehősökké változtak egy általuk választott mese alapján. Az otthoni eszközökkel megvalósított mesejátékról fényképek, videó-felvételek készültek, amelyeket a szülők meg is osztottak a jól működő Facebook-csoportokban. Az óvodában a klasszikus mesék mellett sok kortárs mesével is találkoztak a gyerekek. Ezeket bemutatással, drámajátékkal, bábozással, illetve interaktív módszerekkel dolgoztuk fel, és rajzolással, festéssel, kézműves tevékenységgel, mozgásos ügyességi játékokkal egészítettük ki.

A hét végére a gyermekek alkotásaiból kiállítást hoztunk létre, és a gyermekekkel közösen készített díszletekkel, kellékekkel, jelmezekkel mesebált szerveztünk. Természetesen ezekről is fényképek és videó-felvételek készültek, amelyeket a szülők online megtekinthettek. A projekt legfontosabb tevékenysége a mesealkotás és a mesekönyv elkészítése volt. A csoportokban sorban születtek az érdekesebbnél érdekesebb alkotások, a gyerekek keze alól tanulságos történetek kerültek ki, amelyekből a humor sem hiányzott. A megalkotott mesékhez a gyerekek illusztrációkat is készítettek.

A projekthét végére minden csoportban elkészült a nagy mű: a gyerekek által írt mesekönyv, amelynek az egyes csoportok különböző címeket adtak. A szülők a hét során készült munkákból és a mesekönyvekből készített kiállításokat a Facebook-csoportban közzétett fényképek, videofelvételek révén tekinthették meg. A projekthéten az ajándékozni öröm magatartás alakítása, illetve a hátrányos helyzetű gyerekek iránti érzékenyítés is célunk volt, akárcsak annak az alapozása, hogy a legszebb ajándék a könyv. Ezeket a célokat követve könyveket gyűjtöttünk az esztelneki gyermekek számára, amelyeket húsvétra el is juttattunk hozzájuk. Tervünk, hogy a következő években is megszervezzük a mesehetet, amelynek során célirányosan, változatos módszerekkel a korosztály számára legfontosabb irodalmi alkotásokat állítjuk a középpontba. Boldizsár Ildikóval együtt valljuk, hogy „a mesékben minden benne van: mindaz, ami volt, és mindaz, ami még lehet.”

Esztolyka Ottilia 3-as Napközi Otthon óvónője

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük