Felhívás!

Megalakult a normalitáshoz való visszatérést előkészítő minisztériumközi bizottság

Megalakult a normalitáshoz való visszatérést előkészítő minisztériumközi bizottság Románia

Megjelent szerda késő este a Hivatalos Közlönyben a normalitáshoz való visszatérést előkészítő minisztériumközi bizottságról szóló döntés.

A dokumentumot a miniszterelnök szerdán ismertette a kormány tagjaival.

Florin Cîţu hangsúlyozta, a tervek szerint május végére eléri az 5 milliót a koronavírus ellen beoltott személyek száma, és az elkövetkezőkben elegendő oltóanyag érkezik majd az országba ahhoz, hogy július végére 10 millióra nőjön ez a szám. A felnőtt lakosság 70 százalékának az immunizálására van szükség a gazdaság újraindításához – nyomatékosította.

A miniszterelnök által vezetett bizottságnak a kormányfőtitkár az alelnöke. Tagjai között van a pénzügy-, belügy- és külügyminisztérium, valamint az igazságügyi, a védelmi, a gazdasági, az energetikai, a szállítási, a mezőgazdasági, a munkaügyi, az egészségügyi, az oktatási, a kutatási, a művelődési, az ifjúsági és az európai alapokért felelős minisztérium, illetve a kormányfőtitkárság és a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) államtitkári rangú képviselője.

A bizottságot rendszerint hetente egyszer hívják össze, vagy ahányszor szükséges.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások