Hirmondo
Archives
Templommentő misszió a szomszédban

Templommentő misszió a szomszédban

Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapítottam meg, bizony nem jártam ott. Pedig itt van a „szomszédban”, Székelyföld határától alig 25 km-re keletre, az Olt-melléki hegysorhoz tartozó Hortobágy (!) magas dombjai között, Szászföld egyetlen református (értsd: magyar) falujaként sajátos, székely kötődésektől sem mentes, titokzatos múlttal, aminek megismeréséhez hajdanán tatár ostromot is kiálló templomerődje nyújthat némi kapaszkodót. Ezt kellene megmenteni a pusztulástól.

A FCSB felőrölte a Sepsi OSK-t

A FCSB felőrölte a Sepsi OSK-t

A Sepsi OSK fennállása során első alkalommal nézett farkasszemet a legsikeresebb román futballklubbal, a FCSB-vel vasárnap este Brassóban. A párharcból az esélyesebb fővárosiak kerültek ki győztesen, a végig megilletődötten játszó sepsiszentgyörgyiek, bár lehetőségük lett volna rá, nem tudtak szépíteni. A piros–sárga–kék zászlókkal felfegyverkezett bukaresti drukkerek ezúttal is hozták a formájukat, „Románia nem a ti otthonotok, takarodjatok!” feliratú molinóval készültek, és folyamatosan a „Menjetek haza!” rigmust skandálták.

Amerikából is látszunk már

Amerikából is látszunk már

Miután már több ízben utaztatták körbe a megyében román utazási blogok szerzőit és bukaresti újság­írókat, hogy azok hírét vigyék Háromszéknek, most külföld felé nyitott Kovászna megye tanácsa. Számos európai országból, de Amerikából is érkeztek bloggerek egyheti itt tartózkodásra, ők pénteken a miklósvári Kálnoky-kastélyban számoltak be élményeikről. Meghívóik egy új, háromnyelvű turisztikai applikációt is bemutattak.