Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra palánk alatt a Sepsi–SIC

Újra palánk alatt a Sepsi–SIC Sport

Az idény első hivatalos mérkőzését játssza ma este a címvédő Sepsi–SIC kosárlabdacsapata, amely a női Nemzeti Liga nyitókörében 20 órától a temesvári Constantin Jude Sportcsarnokban lép parkettre az újonc MSC ellen. Ma négy mérkőzést rendeznek, az ötödiket csütörtökön vívják.

Mint ismeretes, tízcsapatosra zsugorodott a női kosárlabda Nemzeti Liga mezőnye, miután – Jászvásár után – Târgovişte is bedobta a törölközőt. Emiatt a szakszövetség kénytelen volt újrasorsolni a 18 fordulóból álló alapszakasz menetrendjét azért, hogy ne kelljen két csapatnak állnia minden körben. Az alapszakasz rövidségére hivatkozva, két semleges helyszínen megrendezendő tornát – az 1–5. és a 6–10. helyezetteknek – is programba iktattak a rájátszás előtt. A többletköltségek miatt a klubok nem fogadták kitörő lelkesedéssel a módosítást.

Más újításokat is bevezetnek, az egyik legfontosabb, hogy az első negyedben kötelező egy 22 éven aluli romániai játékost pályára küldeni. A szövetség ezáltal szeretné elérni, hogy több játéklehetőséghez jussanak az 1996-ban vagy azután született kosarasok. A csapatok legfeljebb öt idegenlégióst szerepeltethetnek – ebből 3 lehet Európán kívüli –, ez alól az Európa-kupában induló Sepsi–SIC kivétel hat idegenlégióssal.

A bajnokság novemberben a válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt közel három hétig szünetel. Az odavágó-sorozat december 9-én zárul, egy hétre rá kezdődnek a visszavágók. December 23-ra és 28-ra is ütemeznek be bajnoki fordulót, az alapszakasz február 3-án zárul, majd március 10–18. között bonyolítják le a két értékcsoport turnéját. A rájátszás március 23-án indul a korábban megszokott rendszer szerint, azaz az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel és így tovább. Az egyik fél három győzelméig tartó bajnoki döntő első két felvonása április 20-án és 21-én esedékes, legkésőbb április 30-án pedig kiderül, hogy sikerült-e megvédenie címét a Sepsi–SIC-nek, avagy új bajnokot avatnak.

A Sepsi–SIC első hazai bajnokiját vasárnap 19 órától vívja a Sepsi Arénában a vendég Aradi ICIM ellenében. A zöld-fehérek idei prioritása a FIBA Európa-kupabeli tisztes helytállás a nemzetközi kupaporondon nagyobb tapasztalattal rendelkező ellenlábasokkal szemben. A sepsiszentgyörgyi gárda október 12-én, idegenben kezdi meg menetelését az Európa-kupa főtábláján a D-csoportban a lengyel Energa Torun vendégeként. A Sepsi Arénában először október 18-án szurkolhatunk végig nemzetközi kupameccset, ekkor a török Hatay BB látogat Sepsiszentgyörgyre.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, az első forduló programja: ma Alexandria – Gyulafehérvári Egyetem, Aradi ICIM – Brassói Olimpia, Galaci Phoenix – Marosvásárhelyi Sirius, Temesvár– Sepsi–SIC. Csütörtökön: Kolozsvári U – Szatmárnémeti VSK (18 órától élőben a DigiSporton). 

A Sepsi–SIC játékoskerete a 2017–2018-as idényre: Annemarie Gödri-Părău (csapatkapitány), Andreea Huţanu, Anca Stoenescu, Kilin Tünde, Kovács Renáta, Tyaunna Marshall, Adrienne Webb, Teodora Neagu, Ružica Džankić, Danielle Hamilton-Carter, Nathalie Fontaine és Marina Kress. Edző: Zoran Mikes. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük