Felhívás!

A FCSB felőrölte a Sepsi OSK-t

A FCSB felőrölte a Sepsi OSK-t Sport

A Sepsi OSK fennállása során első alkalommal nézett farkasszemet a legsikeresebb román futballklubbal, a FCSB-vel vasárnap este Brassóban. A párharcból az esélyesebb fővárosiak kerültek ki győztesen, a végig megilletődötten játszó sepsiszentgyörgyiek, bár lehetőségük lett volna rá, nem tudtak szépíteni. A piros–sárga–kék zászlókkal felfegyverkezett bukaresti drukkerek ezúttal is hozták a formájukat, „Románia nem a ti otthonotok, takarodjatok!” feliratú molinóval készültek, és folyamatosan a „Menjetek haza!” rigmust skandálták.

Az odavágó-sorozat utolsó mérkőzésének kezdőrúgását a 11. születésnapját ünneplő Ördög Csanád végezte el. Az első veszélyesebb megmozdulás az OSK-é volt, a 14. percben a csapatkapitány Hadnagy lőhetett jó helyzetben kapura, ám a jól nyújtózkodó Niţă szögletre mentett. Eközben a román szurkolók kifeszítették az ominózus molinót, amire válaszként felcsendült a „Ria, ria, Hungária”, de összességében a Székely Légió nem ült fel a provokációra, végig a sportszerűség határait betartva szurkolt.

A félidő derekán elúszott a meccs a piros-fehérek számára, a FCSB alig kilenc perc alatt eldöntötte a győztes kilétét. A vendégek tízese, Tănase gyors egymásutánban két büntetőt is kiharcolt, előbb Răduţoiu, majd Oros szabálytalankodott vele szembe. Az elsőt maga a sértett, a másodikat pedig Gnohere értékesítette. Hogy teljes legyen az OSK megalázottsága, a FCSB harmadik találata Ghingáról pattant be a kapuba. Szünet előtt az OSK szépíthetett volna, ám Herea és Ghinga is pontatlan volt.

Félidőben a Sport-All SC Cheer Dance pom-pom lányai kápráztatták el a nézőket, azonban, ami ezután következett, az minden volt csak szemkápráztató nem. A magabiztos előny tudatában visszavett a tempóból a vendégcsapat, a hazaiak viszont nem tudták ezt kihasználni, kétségbeesett próbálkozásaik rendre a bukaresti védelemben, vagy Niţă kezében haltak el. Az 59. percben a Niţăt kicselező Petre lövését Bălaşa a kapu torkából szedte ki, majd a csereként beállt Nikolic fejese a keresztlécet találta el. A másik oldalon minden összejött, Man egyéni akcióját Fejér még blokkolni tudta, de a labdára lecsapó Benzar védhetetlenül bombázott a hosszúba. A végjátékban Astafei kétszer is foghatta a fejét, előbb harmatgyenge lövését Enache érte utol a gólvonal előtt, majd Niţă halászta el előle a játékszert. Maradt a 0–4.

A Sepsi OSK zsinórbeli negyedik vereségét szenvedte el a csapat ideiglenes otthonául szolgáló brassói stadionban, eddigi három győzelmével és egy döntetlenjével a rangsor 12. helyéről várja a két hét múlva esedékes folytatást. Ennek tükrében bizonytalannak tűnik Suciu Valentin vezetőedző sorsa, egyelőre nem tudni a fiatal szakember folytathatja-e a megkezdett munkát, vagy kénytelen lesz felállni a kispadról. A híresztelésekkel ellentétben, a klub szerint teljesen kizárt, hogy Selymes Tibor váltja Suciut a csapat élén.

A gyűlölködő skandálások miatt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ismételten levélben fordul a Román Labdarúgó-szövetséghez, azért, hogy lépjenek fel a futballmérkőzéseken előforduló xenofób magatartások ellen. Emellett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt tesznek a történtek kapcsán.

Mestermérleg
Nicolae Dică: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, négygólos sikert értünk el idegenben, az első félidőben uraltuk a játékot, három gólt lőttünk. Utána kissé visszavettünk a tempóból, lehetőséget adva az ellenfélnek pár helyzet kidolgozására, de a lényeg, hogy nem kaptunk gólt, sőt szereztünk még egyet. Gratulálok a fiúknak azért, hogy kellőképpen összpontosítottak az Európa Ligabeli győzelem után. Elégedett vagyok az odavágóbeli menetelésünkkel, pláne azért, mert háromnaponta játszottunk. Ha hetente egyszer léptünk volna pályára, most elsők lennénk”.

Suciu Valentin: „Az első félidőben három ajándékot adtunk az ellenfélnek, amelynek egyetlenegy helyzete sem volt a két büntető és az a bizonyos szögletrúgás kivételével. Ellenben nekünk voltak lehetőségeink, amelyek nem konkretizálódtak, és ismét gyerekes hibákat vétettünk a védelemben, amelyek sokba kerültek. A második félidőben lelkileg összeomlottunk, igyekeztünk visszajönni a játékba, de nem volt erőnk hozzá. A Steaua volt a jobbik csapat, megérdemelten győzött. Az odavágó-sorozatban több pontot gyűjthettünk volna, a mostaninál akár kétszer többet is. Volt néhány meccsünk, amelynek végeredményét a játékvezetői malőrök befolyásolták, de el kell fogadnunk, hogy ez is része a futballnak. Amennyiben a vezetőség úgy dönt, hogy más edzővel szeretné folytatni, semmi gond, a lényeg, hogy a csapatnak sikerüljön teljesítenie a célkitűzést. 

Labdarúgás, 1. liga, 13. forduló, brassói Ifjúsági Stadion: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FCSB 0–4 (0–3), gólszerzők: Tănase (26. – büntetőből), Gnohere (31. – büntetőből), Ghinga (35. öngól), Benzar (76.).
Sepsi OSK: Fejér – Răduţoiu, Oros, Ursu, Grecu – Ghinga, Petrovic – Fülöp, Herea (Astafei 62.), Petre – Hadnagy (Nikolic 69.). Edző: Valentin Suciu. FCSB: Niţă – Enache, Planic, Bălaşa, Momcilovic – Pintilii (Achim 76.), L. Filip – Man, Tănase, Coman (Teixeira 64.) – Gnohere (Benzar 46.). Edző: Nicolae Dică. Vezették: Sebastian Colţescu (Craiova), Adrian Radu Ghinguleac (Bukarest), Ciprian Florin Danşa (Szatmárnémeti).

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.