Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszor is ünnep

Háromszor is ünnep Kultúra

Feltehetően jót tesznek a nemzeti önérzetnek éppúgy, mint a közösségi életnek, de a felekezeti összetartozásnak is azok a felemelő pillanatok, amelyekben vasárnap volt része a Sepsimagyarósról elszármazott, most hazalátogató falubelieknek és a helyieknek egyaránt.

Több mint két évig nem használhatták a magyarósiak református templomukat, míg elgombásodott padlózatát ki nem cserélték. Múlt héten lett kész, ekkor a falu már lázasan készült elcsángált fiainak fogadására, az uzoni községvezetés pedig a testvérvárosi küldöttség, illetve különleges ajándékának fogadására.

Az ünnepi istentiszteleten Deák Botond beszolgáló rétyi lelkész hirdetett igét, ezután a mezőhegyesi önkormányzat nevében Mitykó Zsolt polgármester egy olyan díszes dobozban tárolt országzászlót ajándékozott az egyháznak, a falunak, amely ott lobogott egykor az Országház tetején.

Kisgyörgy Zoltán helyrajzi-történelmi vonatkozású előadásának meghallgatása után a lelkész megáldotta a templom udvarán a kuruc harcok emlékére felállított, Vajda Botond Zoltán által faragtatott-adományozott kopjafát, majd az ünneplők fúvószenekari kísérettel vonultak a kultúrotthon elé, ahol ugyancsak megáldották a faluközpont leendő parkjának elkészült székelykapuját is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük