Szerkesztőségünknek sepsiszentgyörgyi olvasónk panaszolta el, hogy a megyei könyvtár háta mögötti kis szabadidőparkban folyton vegyes érzésekkel sétál, hiszen a szép környezetet már-már nyomornegyedekre emlékeztető kosz rondítja.

„Annyira szép lehetne ott, ám folyton üvegtörmelékekkel, üres sörös dobozokkal, tökmaghéjjal van tele a környék (de használt női betétet, óvszert is félrerúgtunk, miközben a játszótér melletti filegória-szerű építményeknél, a padon szerettünk volna megpihenni egy-egy séta közben). A közeli kazánház körül pedig folyton ürülékszag terjeng, néha csövesek vánszorognak ki onnan, de előfordul, hogy iskolások is ide bújnak el cigizni” – panaszolta olvasónk.

Az említett kosz a Tega Rt. köztisztasági vállalat munkatársainak is mindennapos fejtörést okoz – tudtuk meg Máthé Lászlótól, a vállalat vezetőjétől.
– Valóban napi rendszerességgel kell takarítani a tökmaghéjat, a törött üvegeket. Suhancok „találkahelye” az említett park. Mindent összetörnek, a szemeteskukákat is lerúgják. A hatóságok is tudnak a gondokról – közölte.

Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője érdeklődésünkre elmondta, járőröző kollégái hangoskodásért, közterületen fogyasztott alkohol miatt több bírságot is kiróttak a helyszínen.
– A hajléktalanok inkább a közeli, egykori kazánházba húzódnak be: múlt héten egy igazoltatás során két utcalakó nem tudott megmozdulni, ittasak voltak, és a hidegtől a derekuk is nagyon fájt, végül mentőt kellett hívni. A fiatalok inkább nyáridőben dorbézolnak, italoznak a helyszínen – magyarázta, arra biztatva a polgárokat, hogy azon nyomban riasszák az egyenruhásokat, ha szabálytalanságot észlelnek a környéken, így hatékonyan fel tudnak lépni. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Drágul a parkolás

A jövő évtől Sepsiszentgyörgyön emelkednek a parkolási díjak, közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester. A parkolási díjból begyűlt összeget oktatásra, a fogyatékkal élők és a kerékpárosok támogatására fordítják. Nagyjából 800 ezer lejnyi bevétellel számolnak.

Járulékos gondok

Év végi költségvetés módosításról, illetve a 131-es út újjáépítésének pályázata kapcsán egy járulékos határozat elfogadásáról döntöttek csütörtökön a baróti tanácsosok. Emellett „járulékos” gondok is szóba kerültek.

Lesz vakációs csekk!

A turisztikai miniszter ígérete szerint az üdülési jegyeket 2018 első évnegyedében osztják ki a közalkalmazottaknak. Ez az ígéret annyival „súlyosabb”, mint a korábbiak, hogy – állítólag – a szükséges anyagi fedezetet belefoglalták a 2018-as költségvetés tervezetébe.

Röviden

Gyereket ütött el Csütörtökön 13.30-kor a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcában történt baleset. Egy 76 éves sofőr, aki a Penny felől közlekedett a Lidl üzlet felé, egy útfestéssel és táblával is jelzett gyalogátjárón ütött el egy 9 éves gyermeket, aki szerencsére a bal térdén szerzett horzsolásokkal és ütéssel megúszta. A sofőr alkoholtesztje negatív volt, gondatlanságból elkövetett testi […]

Lemondott két tanácsos

Kézdivásárhely tanácsa tegnap tartotta idei utolsó ülését, melyen a legfontosabb döntés a jövő évtől esedékes helyi adók emelését érintette.

Elköltöztették a várostáblát

Csíkszereda irányába szerdán elhelyezték a várostáblát a korábbi helyéről a Sepsi Aréna előtti útszakaszra, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Csak” juhokat ölnek

Aránylag csendes, „medvementes” hetek voltak az elmúlt időszakban – legalábbis az Olt menti településeken. A medve Dálnokba járt be, és „csak” néhány juhot s tucatnyi baromfit pusztított el.

Januártól nyit a rendelő

Arról már írtunk, hogy a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat által működtetett szépmezői kutyamenhelyet egy orvosi rendelővel bővítették volna, ám a bukaresti engedély több hónapon át késett, most úgy tűnik ez az akadály elhárult.

Baj van a hódokkal

A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal szervezésében kedden egész napos tanácskozáson vitatták meg, mi a teendő a környéken elszaporodott és károkat okozó hódokkal.

Nőnek a szakadékok

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a mindenkori kormányok szociálpolitikájának köszönhetően az évek során kialakult egy úgynevezett szegénységi spirál. Ezt pedig csak bátor döntésekkel lehetne megszakítani, ellenben úgy tűnik, hogy jelen pillanatban alkalmatlan erre a politikai osztály.

Röviden

Gyanús csomag az úttesten Tegnap délután Sepsiszentgyörgyön, a Szemerja negyedben egy, a Kolcza vendéglő mellett, az útszélen hagyott gyanús csomag miatt riasztották a tűzszerészeket. A fekete bőröndnek kinéző csomagot egy ideig kerülgették az autók, majd megjelent a rendőrség készenléti csoportja, a rendőrség és a tűzszerészek és lezárták mind az autós, mind a gyalogos forgalom elől […]

Kiállta a bizalom próbáját

Kovászna Megye Tanácsának képviselőtestülete legutóbbi ülésén jóváhagyta a Barótot Vargyason keresztül Hargita megyével összekötő út korszerűsítésére vonatkozó pályázat gazdasági műszaki mutatóit. A 17 kilométeres útszakasz felújítása 47 millió lejbe kerül.

Az öregség örömei

Hétfőn a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi idősgondozó szolgálata régiós karácsonyi ünnepségre invitálta a város közelségében élő ápoltjait. Tegnap hasonló találkozót szerveztek Kovásznán, ma az erdővidékieknek pedig Baróton.

Az óvodák megújulásáért

Egy éve indult el Magyarország Kormányának támogatásával a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, melynek kivitelezésére Erdélyben az RMPSZ-t kérték fel stratégiai partnerül. E program második szakaszában, az ingatlanberuházások és -fejlesztések (óvodák, bölcsődék), játszóterek, zöldövezetek kialakítása mellett hangsúlyos szerepet kap az óvónők képzése is.