Továbbra is nyitottak vagyunk a párbeszédre

A Holzindustrie Schweighofer szerkesztőségünkhöz eljuttatta múlt héten megjelent Kiállt a Székelyföldi erdőkért, fizetnie kell” című cikkünkre írt válaszát:

A Holzindustrie Schweighofer elkötelezte magát a nyitott kommunikáció és átláthatóság mellett. Tárt kapukkal várja a civil szervezeteket, és maximálisan támogatja a hatóságokat az illegális fakitermelés elleni harcban.

A cég többször is párbeszédre hívta Hans Hedrichet és a Neur Weg egyesület elnökét, Johannes Kleint, ám ezt ők ismételten visszautasították. Ha valaki nem áll szóba velünk és beperel, nyilvánvalóan élünk védekezési jogunkkal, ez történt ebben az ügyben is. Mégis, nyilvánosan is megismételjük meghívásunkat egy nyílt dialógusra, amelyre reméljük, ezúttal pozitívan válaszol majd a Neur Weg Egyesület.

Hedrich úr a bíróság előtt kérdőjelezte meg a rétyi fűrészárugyár összes engedélyének törvényességét. Ez az ő joga, a Holzindustrie Schweighofer azonban azzal a meggyőződéssel állt a bíróság elé, hogy érvei meghallgatásra találnak, hiszen mindig a hatályos törvények értelmében cselekedtek. Ezért a Holzindustrie Schweighofer megnyerte a pert, Hedrich úr követeléseit visszautasították, az engedélyek törvényességét pedig ismételten megerősítették. A törvényszéki döntés értelmében az alperesnek ki kell fizetnie a perköltségeket.

Hangsúlyozzuk: bármikor nyitottak vagyunk a civil szervezetekkel való párbeszédre.

Luciana Petrescu, a cég közönségkapcsolati felelőse

A levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.