Pártos örökség

Villámpostán érkezett az interjú, Bartis Attila íróval készítette Lavinia Bălulescu, megjelent az Adevărul (Igazság) c. román lapban idén, október legelején. Most távol maradok Bartis A vég című regényétől, attól is, mennyi abban az emlék, önéletrajzi beállítás és a többi. Annál közelebb lépek az igazsághoz, emlékezvén a szerző édesapjára, Bartis Ferenc költőre, újságíróra.

A nemzetközi földrengéseket a 20. században mindig kihasználó Románia, az 1956-os magyarországi, szovjetellenes forradalmat és szabadságharcot is ki akarván használni, fölajánlotta a Szovjetuniónak a fegyveres segítséget, ám a „békebástya” azt intette, elbánik maga is velük. Na, az ’56-os rengés utóhullámait mohón kihasználva, százával, ezrével zárták ki, be, üldözték nyugatra és halálba a magyarokat. Ezek közé tartozott az egyetemista Bartis Ferenc is, tíz évet kapott 57-ben, hetet leült.

Az interjúban az is írva, hogy a Bartis-család a kommunista rendszer üldözése miatt települt át 1984-ben Magyarországra. Ez sima, szőrmenti fogalmazás, mert más az üldözés és más az ártatlan bebörtönzés. És itt találkoztunk teljében az igazsággal a tavaly, azelőtt és máig. Ugyanis a kommunista vezérek, a megvadult szekuritátésok egyáltalán nem menekültek ki Romániából 1989-ben. Nem Ceaușescunak, Sztálinnak, Mao Ce Tungnak volt jellemzője a börtön.

Gondolok pontosan arra, hogy NEM CSAK AKKOR üldözték Romániában a magyarokat, hanem ma is. Kézdivásárhelyen évek óta tart a „terrorista” újévi fénygömbök vizsgálata. Iskoláink, egyetemeink elúsztak e rendben. Markó Attila RMDSZ-es képviselő börtönítélet elől menekült ki innen, mert a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot – többedmagával – visszaszolgáltatta az egyháznak. A magyarság üldözése ma is veszettül tart, de most nem csak egy (kommunista) román párt ragyog, hanem féltucatnyi. Gyűlöltem s ma is rühellem a kommunizmust, ám a nemzetüldözés nem egyedi sajátossága volt, hiszen lám, örökletes.