Nincsenek hulladéknapok

atalmas csendben óvatoskodik fölénk a hajnali napfény, ne zavarná kicsi ágyukban a pici babákat, véneket se, kik megfáradtan alig tudtak valahogy belealudni az éjfél utáni gondokkal tele éjszakába. Reggelre már a zuhogó fényé a világ innenső fele. Ez már győzelmi nap, nem is karácsony előtti egyszerű vasárnap.

Úgy tudjuk mi, halandók, hogy nem az ünnepektől ragyog ám igazán az élet. A karácsony öröme mérhetetlen, hasonlíthatatlan, benne az év 365 napja válik a jóság ünnepévé. Ahogy ez a hajnal kuporgatta egész éjszaka érettünk a fényt, úgy mi a munka örömeiben, a teremtés siker­élményében csikartuk a célgömbök elismeréseit.

Ahol a munka nemesít, ahogy a magyar mondás tartja, ott nincsenek hulladéknapok. Nincs értéktelen fénysugár, se déli órában, se vihar idején. Az ünnep oszthatatlanul vet és arat a bizalomban.
Rettentő vihar idején halt meg a harangozó, húsvét szent szenvedelmén. A székely falucskában a pap ment, s húzta helyette fájdalmasan a kötelet, verte félre a harangot. Pusztító viharban az önvédelem s az angyalok nem tartják számon a napok rangját, csak a munkát, a ház s a haza, az élet megőrzését.

Karácsony napjának más az árnyéka, más a ragyogása. Annyi sok száz esztendő éppen elegendő volt arra, hogy hitben, bizalomban s együvé tartozásban kialakuljon oly sok nemzedék keze s bizalma nyomán karácsony értékítélete. Nem ártott neki a falu- meg a templomrombolás, nem Télapó se, akit annyian és úgy vártunk gyermekkorunkban, mert hozott havat, szánkót s jó falatot is a kemény időkben. Karácsony híme más minálunk.

Kinek lenne bátorsága karácsony napját szerdáról átkényszergetni vasárnapra, hogy ne lenne munkanapon Krisztus születése? A munkanapot a dologidő szenteli sikeresre, a karácsony pedig mindeneket. És ennek a hitbéli ünnepnek egyik sajátossága, hogy nemcsak a maga hívőit illeti az isteni kegyelem, hanem a jótét lelkek minden emberét.

Így mondhatom, hogy nincsenek nemes és hulladéknapok. A dolgos és becsületes ember vállán minden napsugár megvillan, s úgy odébb.