Könyvüldözés

Hová jutott Szentgyörgy?! A többi város se adta alább, próbálom nyugtatni a magyarországi írót, egyetemi tanárt, aki följegyezve egy kis füzetecskébe az új irodalmi, történelmi műveket „hallomásból”, Erdélyben keresi azokat. Nem ő az első, aki képtelen elhinni, hogy Sepsiszentgyörgyön egyetlen valamire való könyvüzlet nincs.

Vannak mindenes boltocskák, melyekben árusítanak könyvet is. Újságárus nénik kis boltokba csak azokat a könyveket vehetik be, amelyeket a bérlő beenged a lapok mellett.

A helyzet fokozódik, mondhatjuk, ám vészesebb annál. A könyvkereső, kutató mondja, vannak városok, pl. Marosvásárhely, ahol csak a helyi kiadó könyveit árulják. Udvarhelyen jókora nagy könyvüzlet működik, ám az érdeklődő ott se tudja megfejteni, mi és hogyan kerül a polcokra.
Nálunk az ünnepeken – azokból több van 365 napnál – a rögtönzött könyvvásár is feléled, van forgalma is. Valahogy könnyen kimondják az emberek, hogy nem olvasnak a fiatalok, nem s nem. Ennél is könnyebb megállapítani, bármennyire is döbbenetes, hogy megyeszékhely városainkban nincs könyvesbolt. A vendég író, egyetemi tanár alig hiszi el, amit lát, s amit nem lát, még azt se.

És ami szintén különös, hogy kiadók viszont vannak! Budapesten is téma, hogy sose volt ennyi könyvkiadó, mint most. Írószövetségi gyűlésen tettem szóvá, hogy több talán a boldogan élő könyvkiadó, mint a könyveket megíró s alig élő író, költő.

Vajon hogyan lehetne segíteni – jaj, nem az írót, neeem – egy-egy kereskedőt, hogy tető alá hozná a könyvüzletet is? Rejtély. Vesszőfutás, adó stb. De azért mégis… Valami lehajló támasz, el s le „a széles dolgozó tömegekig”, hogy megtalálná a kereső a könyvet, s megvehetné. Lehet, ez nem a reklám helye. Őrült mennyiségű ünnepi szervezés, fölemelkedés, hősi kiáltás csataterekről, ám a kenyér, a könyv, a kiáltó szó hiányzik.

A könyvkiadók szövetségének vezetője elégedett, boldog volt, s tán még ma is az. <<