Felhívás!

Kavarják, keverik…

Még a két világháború között, szinte a fasizmus és a kommunizmus kezdeteivel egy időben megjelenik egy osztrák-magyar férfinak és egy szamojéd nőnek a gyereke, Richard von Coudenhove-Kalergi, kinek elmélete szerint meg kell teremteni a nemzetek feletti kontinenst, egy Páneurópát, amelyet kevert népesség lakna.

Kalergi kiáltványában úgy fogalmaz: „A kiemelt nemzeti érzületű emberek konfliktushoz, az háborúhoz, az pedig káoszhoz vezet”. Egy összekavart társaságot könnyebb fegyelmezni, munkára bírni és a gazdasági-társadalmi szintet emelni. Vagyis a nemzeti érzés káros, elvetendő, ehelyett létre kell hozni a szuperföderális rendszert, tehát az Európai Egyesült Államokat, mely egy átfogó, új világrendnek lesz része, amelyben a népek egyesülnek és feloldódnak.

Már annak idején, a 20-as évektől kezdődően sok híres ember, politikus agyában megragadt Kalergi elmélete, a második világháború alatt eltűnt, de az öldöklések végeztével újra felvirágzott.

Bár az Európai Unió vezetői sosem példálóztak Kalergi tanaival, szinte egyeznek az EU elgondolásaival. Sőt, sok célkitűzését gyakorlatba kezdték ültetni. Olyannyira, hogy az EU-ban egyesült államok kormányát a páneurópaisok figyelmeztették, hogy nem terhelhetik tovább a lakosságot, mely mindinkább ellenük fordul. Ennek ellenére a globális elitkörök, a Soros György-hálózat, az Európai Unió brüsszeli vezérkara, a pénzügyi elit, az ENSZ továbbra sem mondtak le a migránsok Európába való telepítéséről. Az EU-vezetők: Juncker, Merkel, Macron, Timmermans, Mogherini és Sargentini stb. bevallott célja a csúcsföderális Európai Egyesült Államok létrehozása, az unión belül a döntéshozatal központosítása, a gazdasági, pénzügyi, adózási, társadalmi ügyek uniós szinten való irányítása, vagyis a nemzeti szuverenitás háttérbe szorítása. Céljuk ugyanakkor a migráció megszervezése, annak legálissá tétele és ezzel a helyi lakosság, a menekültek és a gazdasági bevándorlók összekeverése, a migráció emberi joggá avanzsálása, így a kultúrák, a vallások összekeveredése, a migránsok integrálása, lényegében véve már a fajok keverése. Aki ebben eredményesen működik, Coudenhove-Kalergi Európa-díjat kap.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások