Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Jövőjósló gólyák

Angyaloson egyetlenegy nagy gólyafészek volt mindig is. Ez a hatalmas fészek a néhai iskola-óvoda udvarán található pózna tetején foglalt helyet. Gólyanemzedékek váltották egymást benne, építgették a fészküket. Évről évre visszatértek a „falu gólyái”, hogy csinosítgassák lakhelyüket.

Történt azonban pár esztendeje, hogy a gólyák nekifogtak egy új fészek építésének. Gondoltam magamban akkoriban: „Te, Csabi, ezek a buta gólyák minek fognak neki itt az új fészeknek, amikor ott bent – a kerten belül – egy igazi gólyapalotájuk van? Igen ám csak, mint kiderült, én voltam a buta, nem a gólyák. Mert időközben a néhai iskola épületét és területét visszaörökölte egy nő, és elkezdtek dolgozni az udvaron, valamint újítani az épületet. Az okát nem tudtam kideríteni, talán egy balesetnek betudható, de az oszlop, amely a falu egyetlen gólyafészkének helyet adott, elferdült. Már akkor rettegtem, hogy na, most ebből mi lesz, hiszen a fészek a tetején könnyen ingataggá válhat. Aztán reménykedni kezdtem, hogy itt van a tulajdonos a munkásaival, majd ők megoldják, és minden a helyére áll. De ez a történet nem abba az irányba haladt…

Csak az egyik falusi család jószívűségének hála állt a fészek az utóbbi években, mert ők lementek a helyszínre, és saját kezűleg készített tartót helyeztek el a ferde oszlop ferde fészke alá. Így a gólyák „átvészelték” az itt töltött időket, közben folyamatosan, szorgosan készítgették az új fészket. Pár hete értettem meg valahára az egészet, amikor visszaérkezett két gólyánk, de már az új fészekben foglaltak helyet: nagyon jó állapotban vannak, egészséges, szép párt alkotnak! Ezek a gólyák előre tudták, mi következik, valamiképpen „megérezték” a jövőt…

Incze Csaba, Angyalos

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük