Ez a lázadás

Tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk be – legalább magunknak –, hogy mennyire aggódtunk azért, hogy nem jut be az erdélyi magyarság képviselete az Európai Parlamentbe. A székelyek szemében nagyon megromlott az RMDSZ hitele. Az utóbbi időben látták, tapasztalták, hogy érdekképviseletünk mindenkinek „lefeküdt”. Lázadó nemzet vagyunk. Szerencse, hogy azért hallgattunk Orbán Viktor kérésére. Szerencsére úgy lett, de ez Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének és a Fidesz csapatának Európáért tett és elismert tevékenységeiért történt így, sőt nagyon sok megyében a román ajkúak is az RMDSZ-re szavaztak. Szerencsénkre.

Nyitott szemmel járok. Látok, hallok, észlelek… Sürgősen változásra van szükség. Az RMDSZ tagja vagyok 1989 decembere óta, és ne feledjék, hogy a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt az első beiktatott párt volt Romániában, de a józan észre hallgatva, és azért, hogy ne bontsuk meg a magyar összetartást – érdekképviselői maradtunk az RMDSZ-nek. A márciusi RMKM kongresszusa óta alelnöke vagyok a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak, és nem kellene elfelejteni, hogy az RMDSZ a platformunk segítségével jutott be az Európai Néppárt (EPP) tagjai közé.

Tudom, sokaknak nem fog tetszeni, de érdekképviseletünk nem mindig képviseli a magyarságot! Az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt tulajdonképpen a frusztrált, kiábrándult, lázadó magyarokból áll, mind, mind az RMDSZ-ből váltak ki, ám tudjuk, az RMDSZ-es „kiskirályok” sem föltétlenül engedték őket az asztalukhoz, mert nem tartoztak a baráti körükhöz… De ami ennél is fontosabb: az internet, a modern kommunikáció, a mobiltelefonok mind azt az érzést ébresztik bennünk, hogy mi, emberek, egyre távolabb kerülünk egymástól, közönyösekké válunk egymással szemben. Ébredjünk!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.