Ami ingünk, arról

Mégsem voltunk annyira kivertek meg kivetettek, hiszen három nemzedék kiválasztottjainak életét kísérhettük a magunk kiválasztó figyelmével. Igaz, grófokból, bárókból nekünk már alig sem jutott, annál több a legendáikból. Máris tolul a kérdés, el kell azt is mondanom! Mert minden hatalomnak, rendszernek megvan a maga arisztokráciája, kiemelt és dédelgetett, rettegve (sem) tisztelt előkelősége. Már magam is megéltem gyermekkoromban keveset a falu bírója idejéből. A tekintély hagyományos volt, ám már jöttek az elvtársak a második világháború végén. A rangos posztokat az elvtársak lepték be. Egynémelyiknek annyi osztálya volt, mint a vonatnak, ám viselték a rangot, gangot gőgösen, miközben… Nem sorolom az éhínség fokozatait éhkoppon. Mert esetleg felüvöltök.

Az elvtársurak sem mentek ám a francba, palotácskányi házukat sem kótyavetyélték el rezgő gatyában. Éltek, parancsoltak, hirdették az egyenlőség törvényét. A párt vadabb arisztokrácia elveiből élt habzsolva, mint a főnemesség. És ezek a kiválasztottak hagyatkoztak, nem menekültek ki a világból, abból, amit bekebeleztek. Mások pénzéből kifogyni könnyebb, és nem jár lelkiismeret furdalásokkal.

Akár a sarjúrendek, sorakoznak egymás után a kormányok. Ha számbavételre kerül sor, tolulnak a nemesebbnél nemesebb argumentumok. Az is rendben tántorog a listán, aki többet dicsérte bukását, mint szidta.

Békében élünk, felkészületlenül adogatva magunkat egy mesterségesen létrehozott és suttyomban tologatva terjesztett migráns áradatnak. Magyar nemzeti labdarúgó csapatért sem aggódom ennyire szívközelben, mint e mostani kormányért. Szeretném fölkiáltani a nem is olyan titkos magasságba: egy tisztességes sereg mindent magára vehet a honért, nemzetért, mert áll a szólás visszája: Ami nem inge, ne vegye magára.