Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kedves Kelemen Éva Tanci!

Nagy-nagy hálával és köszönettel tartozunk neked Tanci mindazért a felejthetetlen élményért, amellyel gyerekeinket november folyamán megajándékoztad. Hálásak vagyunk Neked a gyermekeinkbe fektetett energiáért, babusgatásért, hogy fáradságot nem ismerve szervezted meg ezt a csodás jutalomkirándulást.

A padlás musical előadásának ötlete egy régi júniusi napon kezdődött, amikor az erdei iskolában sor került az „ősbemutatóra”. Izgalmas és ötletes volt az improvizált színpad, a dekoráció, az Ika-vár melletti festői környezetben megszületett előadás. Látva a gyermekeink odaadását és lelkesedésüket megszületett az ötlet, hogy igazi nagyszínpadra vigyék a musicalt. Adott volt ehhez az alkalom is a Kézdivásárhelyi Napok keretében.

Itt kiemelten szeretnénk köszönetet mondani a Vigadó Művelődési Ház vezetőjének, Lung László-Zsolt igazgató úrnak, munkatársainak, főképp Nánia Hannának, a korrepetitornak és Ruszka Sándor szülőnek, akik szabadidejüket nem kímélve lelkesítették, irányították a próbafolyamatot és színpadra vitték A padlás musicalt. A nagy sikernek köszönhetően született a közös döntés: egy igazi nagyprodukción való részvétel Budapesten.

Így jutott ki az V. A osztály a Vígszínházba és a Pesti színházba, emellett érdemes megemlítenünk a Paks melletti Cseresznyéspusztán és környékén eltöltött programsorozatot is.

Szeretnénk köszönetet mondani a Molnár Józsiás Iskola pedagógusainak, vezetőségének, támogatóinknak, a Slager Transz szállító cégnek és Kászoni Csabának is.

Tanci, egy dologban biztosak vagyunk, meggyújtottad gyerekeinkben a kulturális élmények iránti vágyat, a színház szeretetét. Ennél mélyebb beavatásra nem is vágyhatunk.

A kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola V. A osztályának szülői közössége

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük