Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A Sepsi OSK-nak szép májusa lehet…

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF), a Román-kupa fő szervezője és fővédnöke általánosságban is fenntartja a sportnaptár-módosítási jogait, ez fokozottan érvényes a koronavírus-világjárvány időszakára. Jelen állás szerint a labdarúgó Román-kupa elődöntő első mérkőzéseire 2022. április 20-án kerül sor, a visszavágókra pedig május 11-én. A tervezet alapján a döntő időpontja május 19. A két elődöntő pontos időpontja (nap és óra) az élő közvetítésben érdekelt tévétársaságokon is múlik, az ő kérésük gyakran érvényesül. A két elődöntő kisorsolásának időpontjánál egyelőre az „ismeretlen” fogalom egyezményes jele látható.

Az elődöntőbe jutott csapatok: Sepsi OSK, Universitatea Craiova, FC Voluntari, FC Arges. Első látásra kemény négyes, hiszen az ellenfelek mind felsőházi rájátszásra pályáznak. Ám az is tény, a Sepsi OSK mind a hárommal ért el már jó eredményeket itthon és idegenben is. Az esély megvan a döntőbejutásra, a remény is töretlen a kupagyőzelemre! (bl)

Világválogatott Messivel és Ronaldóval

Az idén hétszeres Aranylabda-tulajdonossá előlépett Lionel Messi, a díjat korábban ötször kiérdemlő Cristiano Ronaldo és a lengyel világsztár, Robert Lewandowski is helyet kapott a 2021-es világválogatottban, amelyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS állított össze.

Az álomtizenegybe az idén Európa-bajnokságot nyert olasz nemzeti együttesből hárman – a kapus Gianluigi Donnarumma, a hátvéd Leonardo Bonucci és a középpályás Jorginho – kerültek be, a csatártrióba Ronaldo és az IFFHS-nél a világ idei legjobb futballistája címet – Messit megelőzve – kiérdemlő Lewandowski mellé a Paris Saint-Germain klasszisa, Kylian Mbappé fért be.

A 2021-es világválogatott az IFFHS-nél: Gianluigi Donnarumma (olasz) – Asraf Hakimi (marokkói), Leonardo Bonucci (olasz), Rúben Dias (portugál), Alphonso Davies (kanadai) – Jorginho (olasz), Lionel Messi (argentin), Kevin De Bruyne (belga) – Cristiano Ronaldo (portugál), Robert Lewandowski (lengyel), Kylian Mbappé (francia).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük