Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Országos bajnoki cím Dániel Attilának

Országos bajnoki cím Dániel Attilának Sport

Szombaton rendezték meg a Szent Anna-tónál az idei tereptriatlon országos bajnokságot, az XSALT Triathlon egyben a Román-kupa második fordulóját is képezte. Az erőpróbán kimagasló háromszéki eredmények születtek: Dániel Attila országos bajnoki címet szerzett, míg Imreh László korosztálya második legjobbjaként végzett.

Hirdetés
Hirdetés

A sportolók nemrég még a marosvásárhelyi Multisport Triatlon Európa-bajnokságon versenyeztek, rövid pihenő után pedig már a Szent Anna-tó környéki tereptriatlon viadalon álltak rajthoz.

Dániel Attila saját bevallása szerint kissé fáradta állt rajthoz, ugyanis még nem pihente ki az Európa-bajnokság fáradalmait, ahol standard duatlon és krossz duatlon próbákban indult, de tisztában volt azzal, hogy jól sikerült felkészülési időszak van mögötte, így motiváltan állt rajthoz.

„Mivel az idei az első évem a felnőttek között, tudtam, hogy nehéz lesz országos bajnoknak lenni, mivel három olyan versenytársam állt rajthoz, mint Kovács Szabi, Ciprian Bălănescu és Csergedi István, de úgy álltam neki, hogy nyerni akarok” – részletezte Dániel Attila, aki az úszópróbát az élen fejezte be, Bălănescuval egyetemben.

Attila beszámolója szerint kerékpáron már sikerült lehagynia vetélytársát, és magabiztosan vezette a versenyt, körülbelül 3-4 percet ráverve üldözőire. „Sajnos az utolsó 4 km-en egy faág meghajlította a váltómat és leblokkolt a kerekem, és körülbelül 3 percet veszítettem a javításával, így a többiek egy percre megközelítettek, ami a verseny végi futást nagyon érdekessé tette. Szerencsére, a futópróbában is megtudtam tartani a pozíciómat, és így országos bajnok lettem a felnőtteknél” – részletezte az újdonsült bajnok. – „Úgy látszik a Bödös-hegy és a Szent Anna-tó környéke, a medvék földje nekem kedvezett a legjobban ebben az évben. Köszönöm szépen a támogatóimnak (Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, Prodent, Bellotto, Sepsi Rekreatív, Cambridge, Isostar, Zone 3).

A másik sepsiszentgyörgyi versenyző, Imreh László kalandos versennyel büszkélkedhet, ugyanis kerékpáron balesetet szenvedett, az ápolás miatt pedig értékes perceket veszített, emiatt elúszott számára az amatőr kategóriában, a 25–29 éves korosztály bajnoki címe, be kellett érnie a második hellyel.

Xsalt Triatlon, open: 1. Dániel Attila 1:59:49, 2. Kovács Szabolcs 2:00:21, 3. Ciprian Bălănescu 2:04:43, … 12. Imreh László 2:19:07.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás