Felhívás!

Forma-1: szenzációs győzelmet aratott Verstappen Ausztriában

Forma-1: szenzációs győzelmet aratott Verstappen Ausztriában Sport

A tavaly is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, miután elrontotta a rajtot, de aztán szenzációs versenyzéssel és remek előzésekkel diadalmaskodott.

A 21 éves Verstappennek ez volt az idei első, egyben pályafutása hatodik futamgyőzelme, de utolsó előzését a versenybíróság vizsgálta. A bírák végül úgy döntöttek – miután meghallgatták Verstappent és Charles Leclerc-t, valamint csapataik képviselőit -, hogy a manőver szabályos volt, így maradt az eredeti végeredmény.

Immár hivatalosan is másodikként a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végzett.

A címvédő, ötszörös világbajnok és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedikként ért célba.
   
A vb két hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:01.822 óra
 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.724 másodperc hátrány
 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 18.960 mp h.
 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 19.610 mp h.
 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 22.805 mp h.
 6. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
 7. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1 kör h.
 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.
 9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.
leggyorsabb kör: Verstappen 1:07.475 p, 60. kör
pole pozíció: Leclerc

    A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 12 van hátra):
    pilóták:
 1. Hamilton 197 pont
 2. Bottas 166
 3. Verstappen 126
 4. Vettel 123
 5. Leclerc 105
 6. Gasly 43
 7. Sainz 30
 8. Norris 22
 9. Räikkönen 21
10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 16
11. Nico Hülkenberg (német, Renault) 16
12. Kevin Magnussen (dán, Haas) 14
13. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 13
14. Danyill Kvjat (orosz, Toro Rosso) 10
15. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 7
16. Lance Stroll (kanadai, Williams) 6
17. Romain Grosjean (francia, Haas) 2
18. Giovinazzi 1

    csapatok:
1. Mercedes 363 pont
2. Ferrari 228
3. Red Bull 169
4. McLaren 52
5. Renault 32
6. Alfa Romeo 22
7. Racing Point 19
8. Toro Rosso 17
9. Haas 16

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.