Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fazakas János Alpár a Székely Vágta nagy nyertese

Fazakas János Alpár a Székely Vágta nagy nyertese Sport

Az idei, immár kilencedik alkalommal megrendezett Székely Vágta nagy nyertese a gidófalvi, ám Kovászna város színeiben versenyző Fazakas János Alpár. Amint az lapunk érdeklődésére kiderült, a 25 éves fiatal már több éve versenyezik a vágtán, számos alkalommal dobogón is állt, ezúttal pedig az illyefalvi barátjától kölcsön kapott, Pillangó nevű lóval sikerült elsőként célba érnie. A felkészülésről, tervekről faggattuk a lovast.

Hirdetés
Hirdetés

Megkérem, mutatkozzon be olvasóinknak.

– Sepsiszentgyörgyön születtem, egyszerű család gyermekeként, Gidófalván élek, családommal gazdálkodom. A családban mindig is tartottunk lovakat, innen örököltem a lovak iránti szeretetet. A hétköznapokban árukihordóként dolgozom, ez a hivatalos munkahelyem. Nincsenek nagyratörő, karrierhajhász céljaim, megvalósíthatatlan álmaim: egyszerű körülmények között, lovas közösségben, ló-közelben szeretnék élni. Elemi iskolai tanulmányaimat Gidófalván végeztem, ezt követően pedig Sepsiszentgyörgyön, a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban tanultam.

Mikor kezdett tudatosan, sportszerűen lovagolni, versenyekre készülni?

– Még 2012-ben jelentkeztem a Székely Vágtára, akkor második helyen végeztem kisebb-nagyobb kalandok után, ugyanis lesántult a lovam, így egy felajánlott lóval értem el a második helyezést. Tavaly sikerült megnyerni a Góbé futamot is.

Mi a nyerés titka?

– A lovas és a ló közötti harmónia, az összeszokás nagyon fontos, de fejben is erős kell lenni, jó koncentrálóképességgel kell bírni. A gyors ló is megbotlik, így nem elég csupán a paripa sebességére alapozni!

Nem a saját lovával versenyezet? Mesélne arról, hogy miként készült a megmérettetésre?

– Ezúttal barátom, az illyefalvi Domokos Magor lovával, Pillangóval (az anyaországból vásárolt, kisbéri kancával) versenyeztem. Egymásnak kölcsön adtuk a lovainkat, hogy változzon a felállás a korábbi esztendőkhöz, vágtákhoz képest. Úgy néz ki, hogy esetemben egy jó párosítás volt. Itt jegyezném meg, hogy Pillangót több mint egy éven át egy 17 éves sepsiszentgyörgyi fiatal készítette a versenyre. Farkas Ábelról van szó, aki önzetlenül munkálkodott azon, hogy rákészítse a nyerésre Pillangót. Hihetetlen, ahogy iskolaidőben is gondját viselte, etette, pucolta, edzette Pillangót, és a tanulmányi eredményei is kitűnőek maradtak. Nagyon szerény, jóhiszemű, kitartó fiatalról van szó. Hozzá hasonló ifjúval ritkán találkozik az ember. A tavaly év óta Kovászna város támogat, ők kértek fel, hogy színeikben versenyezzek a Vágtán: hálás köszönet nekik is. Elmondható, hogy a nyerés egy csapatmunkának köszönhető.

Mit hoz önnek ez a győzelem? Mit gondol, változni fog az élete?

– Hát egyelőre itt vagyok Gidófalván, etetem a lovaimat, lovagolok, pár nap múlva újra munkába kell menni, az élet zajlik tovább. Magyarországon, a Nemzeti Vágtán már többször versenyeztem, előfutamot is nyertem, ez nem lesz újdonság, illetve számos barátra tettem szert a megmérettetések alatt. Ezen a téren nem lesz nagy változás. Gondolom, hogy lesznek majd megkeresések, és ezeknek büszkén állok elébe. Székelyföldön nem lehet megélni kimondottan sportlovagolásból: túl kevés a verseny, és a lovak nevelésébe befektetett összeg sokkal nagyobb, minthogy nyereséget, hasznot könyvelhessen el a győzelmekből bárki.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük