Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Európai körversenyen

Európai körversenyen Sport

Október 11–13. között szervezték meg Pozsonyban a szlovák Junior Opent, az európai ifjúsági körverseny szlovákiai szakaszát, amelyre összesen 74 fiatal nevezett be hét kategóriában. Romániát hét fallabdázó képviselte, a călărași-i Remat klubtól és a megyeszékhelyi Kovászna Squash SKE-től.

A Kovászna Squash SKE-ből Dávid Márk U15-ben indult, míg U17-ben Bodor Bence és Szén Tamás képviselték a klubot és egyben az országot is. Bodor Bence a 7., Szén Tamás a 9. helyen végzett kategóriájában, míg Dávid Márk a 16. lett. Románia legjobb eredményét Ghiorghișor Andreea érte el, harmadik lett az U15-ös lányok között.

Hirdetés
Hirdetés

„Sajnos Bence a sorsolásnak köszönhetően egy »halálcsoportba« került, ahol alul maradt mindkét ellenfelével szemben, majd a helyosztón két győzelemmel a 7. helyen végzett. Ez egy pici szerencsével jobb is lehetett volna. Márknak és Tamásnak a hozzáállásával elégedett vagyok, jó irányba haladnak. Mérlegelve az ellenfeleink tapasztalatát és játékszintjüket, összességében jó tapasztalatnak tartom a szereplésünket” – értékelt Bara Hunor edző.

A háromszéki fallabdázók jelenleg Szegeden edzőtáboroznak, majd péntektől Budapesten, a Hungarian Junior Openen szerepelnek. A játékosok versenyen való részvételét részben Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatja.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások