Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erdővidéki rangadó Baróton

Erdővidéki rangadó Baróton Sport

A baróti labdarúgóélet egy ideje felfelé ívelőben van, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a IV. liga előző idényét a csapat a harmadik helyen fejezte be, ami az utóbbi évek legsikeresebb helyezésének számít.

Úgy tűnik, a siker, a játékoskeret mellett azoknak is betudható, akik szívügyüknek tekintik a baróti labdarúgást. Ráduly Antal Róbertet, a baróti polgármester tanácsadóját szerdán kora délelőtt a városi futballpálya mellett találtuk. A fiatalember „felelős” azért, hogy a baróti stadionba 500 új szék került. Személyes közbenjárása révén, Miskolc városából kapták adományba a székeket, amiket aztán néhány segítséggel saját kezűleg, nem kevés munka révén szereltek fel a lelátókra. Robi gondoskodik arról is, hogy folyamatosan frissüljön a BVSC (Barót Városi Sport Club) Facebook-oldal, hogy az eredményekről, újdonságokról mindenki időben értesüljön.

Az új idényt a baróti csapat 3–2-es győzelemmel kezdte Rétyen, szombaton 18 órától első mérkőzésüket játsszák itthon, az ellenfél az erdővidéki Nagyajta lesz. A BVSC megvált három játékosától, viszont öt labdarúgót igazolt. Claudiu Popină, Székely Balázs és Pulugor Zsolt távozott, míg Pál Szilamér és Cojocaru Gabriel visszatért Bardocról, illetve Zágonban, Szentléleken és Kézdivásárhelyen futballozó játékosokkal is gazdagodott az egyébként húsz tagot számláló játékoskeret.

Hirdetés
Hirdetés

Mint Lázár Attila edzőtől megtudtuk, a játékoskeretből öten sepsiszentgyörgyiek, a többiek mind erdővidékiek, a cserékkel ezúttal inkább a hátvédsoron erősítettek. „Célunk az, hogy ne rontsunk az előző eredményünkön, vagyis végezzünk az első három hely valamelyikén. Továbbá a kupában is minél tovább szeretnénk jutni” – mondta az edző.

A múlt idényben 300 volt az átlag nézőszám a baróti stadionban, és ez az átlag tovább növekedhet idén a csapat jó játékának és a stadionbeli jó feltételeknek köszönhetően. A karbantartók egy új eredményjelző-tábla beszerzésére is törekednek, folyamatban az öltöző felújítása is. A csapattagok a baróti önkormányzat révén új tréninget kaptak, lapunknak az új, kék színű mezüket is megmutatták.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás