Megmozgatják a várost!

Megmozgatják a várost! Sport

Szűk egy hónap múlva kezdődik a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok 13. kiadása, amelynek második alkalommal a Sepsi Aréna és környéke ad otthont. A szervezőcsapat részéről Nemes Áron és Tulit Zsombor, valamint Bodor Lóránt (Sepsi Rekreatív) és Igyártó Réka (Stromer reklámügynökség) tegnap sajtótájékoztatón számolt be az újdonságokról. Jelmondatuk: Megmozgatjuk a várost!

A szervezők szerint tavaly mintegy 4000 ember mozgott a 12. Sportnapokon, illetve további 5000 személy látogatott ki az eseményre, 1000 érmet, 250 kupát és 500 pólót osztottak ki. Idén is hasonló méretekben gondolkodnak, sőt növelni szeretnék a résztvevők számát, ennek érdekében számos újdonságot és ígéretes programpontot igyekeztek beiktatni a kínálatba. A szervezésben azokra az egyesületekre támaszkodnak, akik már a kezdetek óra partnereik ebben. Felhívásukra 45 programajánlat érkezett be, az előzetes programtervezet szerint körülbelül 120-ra tehető a programpontok száma.

Céljuk az, hogy az aréna és környéke benépesüljön, igyekeznek mindenkinek teret biztosítani, hogy minél többen igénybe vehessék a csodálatos létesítményt, de természetesen a műjégpálya, a teniszpálya, a Sepsi OSK füves és műfüves pályái is bekapcsolódnak a sportkavalkádba. Idén is lesz színpad, ahol különböző bemutatók zajlanak folyamatosan a három nap során. A mozgássérültekre is gondoltak, mozgássérült kosárlabdacsapat fog bemutatót tartani az érdeklődőknek.

A hivatalos megnyitó szeptember 20-án, pénteken az előző évekhez hasonlóan a városközpontban zajlik, tűzzsonglőrcsapat színesíti az ünnepséget. Hagyományosan a Háromszékről az olimpiai játékokra eljutott sportolók köré építik a megnyitóünnepséget, idén Estera Dobre birkózót választották ki, és hívták meg erre a célra. Vasárnap a családokat helyezik előtérbe, lovas programokkal és számos érdekességgel várják a kicsiket, nagyokat, az az elképzelés, hogy a család minden tagja találjon magának elfoglaltságot, megméretkezési lehetőséget.

Újdonságszámba megy a hőlégballon, autóverseny-szimulátor, a pumptrack-pálya, amelyet kifejezetten a nehezebb terepekre szánt vastag gumis bringákra találtak ki. Lesz életmódsátor, illetve jégdiszkó is. Sportágválasztó programot is terveznek, még jelentkezhetnek azok a klubok, egyesületek, amelyek szeretnék megmutatni tevékenységüket, utánpótlást toborozni. Az érdeklődők a sportnapok.ro honlapon tájékozódhatnak Székelyföld legnagyobb sporteseményéről.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.