Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Belebukott a kudarcokba

Belebukott a kudarcokba Sport

Nem sokat tétlenkedett a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapatának vezetősége: a szombaton elveszített bajnoki döntő után másfél nappal bejelentette, hogy meneszti David Davis vezetőedzőt.

„Az idei szezon eredménytelensége miatt a klub vezetése úgy döntött, hogy felmenti a spanyol szakembert feladatai alól” – írta közleményében a Telekom Veszprém honlapja. A 44 éves tréner 2019-ben érkezett Veszprémbe, majd még abban az idényben a fináléig vezette az együttest a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében. David Davis 137 tétmérkőzésen irányította a gárdát, 114 győzelem mellett 3 döntetlent ért el, és 20 alkalommal kikapott. Egy magyar bajnoki címet, egy Magyar Kupát és egy SEHA Ligát nyert az Építőkkel.

Hirdetés
Hirdetés

Az idei szezonban a spanyol szakemberrel csak a Magyar Kupában tudott diadalmaskodni a rekordbajnok, a bajnokságban kettős vereséggel bukta el a döntőt az ősi rivális Pick Szegeddel szemben, a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőben búcsúzott. A veszprémiek azt ígérik, hogy az új vezetőedző személyéről, illetve a szakmai stáb összetételéről július 1-ig adnak tájékoztatást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük