Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Mintegy 350 ezer tanuló számára kezdődik meg hétfőn a próba-képességvizsga

Mintegy 350 ezer tanuló számára kezdődik meg hétfőn a próba-képességvizsga Románia

Hétfőn kezdődik a hetedikesek és nyolcadikosok országos próba-képességfelmérője. A próbavizsgára mintegy 350 ezer tanulót várnak.

Hétfőn román nyelv és irodalomból, kedden matematikából, szerdán anyanyelvből mérik fel a diákok tudását. Az eredményeket március 22-én teszik közzé.

A tanügy-minisztérium közleménye szerint a próbavizsgázó tanulóknak minden nap 8 óra 30 percig kell elfoglalniuk helyüket a teremben, 9 órakor osztják ki a tételeket, és két óra áll majd rendelkezésre ezek kidolgozására.

Hirdetés
Hirdetés

A tételsorokat az Országos Felmérő és Vizsgáztató Központ szakemberei állítják össze, a javítást pedig minden esetben a vizsgázó diák iskolájában tanító két pedagógus végzi, “objektív és egységes kiértékelést biztosító kulcs alapján”.

A próba-képességfelmérő eredményeit iskolán, illetve osztályon belül beszélik meg, és a tanuló vagy szülő igénylésére a kapott jegy bekerülhet a naplóba is.

A szimuláció célja hozzászoktatni a tanulókat a vizsgakörülményekhez, felmérni a tudásukat és pótolni az esetleges hiányosságokat, hogy minél jobb eredményeket érjenek el a júniusban immár élesben zajló országos tudásfelmérőn – mutat rá még a szaktárca közleménye.

(Agerpes)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük