Felhívás!

Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással az államfő

Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással az államfő Románia

Klaus Johannis államfő Ludovic Orbant bízta meg pénteken kormányalakítással.

“Ludovic Orban volt az egyetlen javaslat, amit a pártok előterjesztettek, következtetésképpen Ludovic Orbant bízom meg a kormányalakítással” – nyilatkozta az államfő a Cotroceni-palotában.

Hozzátette, hogy minden politikai párt ígéretet tett arra, hogy a parlamentben “nagyon gyorsan” lezajlanak a procedúrák, és nagyon rövid időn belül, valószínűleg már szombaton, sor kerül a kormány beiktatásáról szóló szavazásra.

“Nagyon különleges körülmények között kerül sor a szavazásra, de teljes mértékben bízom abban, hogy a parlament rendelkezésére áll minden adat és lehetőség, hogy sikeres legyen az eljárás. Az összes párttól és a román parlament minden felelős politikusától elvárom, hogy részt vegyenek a helyzet megoldására irányuló közös erőfeszítésben, hogy véget vessünk ennek a politikai válságnak, hogy 100%-ban a koronavírus-fertőzések elleni küzdelemre tudjuk koncentrálni” – hangoztatta Johannis.

Azt mondta: a koronavírus által kiváltott helyzet indokolta, hogy a pártokkal és a parlamenti csoportokkal folytatott konzultációkat telekonferencia rendszerben folytassák le.

Az államfő úgy értékelte, hogy az összes párttal és parlamenti csoporttal folytatott megbeszélés “nagyon jó” és “nagyon konstruktív” volt.

“A politikusok hozzáállása következetes, érett és konstruktív volt. Mindenki megértette, hogy nagyon különleges helyzetben vagyunk, válsághelyzetben, ahol nincs helye politikai leszámolásoknak, hanem megoldásokra van szükség, mégpedig nagyon sürgősen” – jelentette ki Johannis.

Azt mondta, hogy létezik egy működő kormány, amelyet Ludovic Orban vezet, amely “beiktatásától kezdve nagyon komolyan és nagyon jól dolgozott, függetlenül attól, hogy teljes jogkörrel, vagy ügyvivő kormányként tevékenykedett”.

“Ez a kormány a koronavírus-krízis kezdete óta nagyon jól működött. A megfelelő időben együtt hoztuk meg a legmegfelelőbb intézkedéseket, és az eredmények láthatók. Romániában viszonylag kevés koronavírus-fertőzéses esetünk van, és a válságot a következőkben is hatékonyan akarjuk kezelni. Lehetetlen elképzelni, hogy ennek a küzdelemnek a során, amikor egy komoly csapatként dolgozunk, egyetlen éjszaka alatt mindent megváltoztassunk, mert akkor semmi sem működne” – hangoztatta Johannis.

Az államfő aláírta a Ludovic Orban miniszterelnöki kinevezéséről szóló rendeletet

Klaus Johannis államfő péntek délután aláírta azt a rendeletet, amellyel Ludovic Orbant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét bízza meg kormányalakítással.

A kijelölt miniszterelnöknek be kell nyújtania a parlamentbe a kormányprogramot és kabinetjének névsorát. A kormány beiktatásáról a parlament plénuma dönt.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások