Felhívás!

Koronavírus: ezekre a tünetekre is figyelniük kell az időseknek és a krónikus betegeknek

Koronavírus: ezekre a tünetekre is figyelniük kell az időseknek és a krónikus betegeknek Románia

Az idős, vagy krónikus betegségekben szenvedő személyeknek a koronavírus-pandémia harmadik hullámában a következő tünetekre is érdemes felfigyelniük és orvosi vizsgálatra jelentkezniük: étvágytalanság, túlzott aluszékonyság, a mellkasi tájékon jelentkező nyomás – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta Intézet igazgatója.

“Fel szeretném hívni a figyelmet azokra a tünetekre, amelyekkel a pácienseknek kórházi orvosi kivizsgálásra kellene jelentkezniük. Míg a második hullám idején a vér oxigénszintjének a csökkenése jelezte leginkább az eset súlyosbodását, erre kellett a legjobban figyelni, most emellett az időseknek és krónikus betegeknek nagyon fontos nyomon követniük az étvágyukat – ugyanis az étvágytalanság figyelmeztető jel lehet. Hasonlóképpen figyelmeztető jel a túlzott aluszékonyság és a mellkas tájékán megjelenő nyomás, bizonytalan fájdalom. A fent említett személyek esetében ez a három tünet jelezheti a helyzet súlyossá válását, emiatt orvosi kivizsgálásra van szükség” – állította az orvos.

Beatrice Mahler szerint aggodalomra ad okot az intenzív osztályon kezelt koronavírusos pácienseknél megjelenő szövődmények súlyossága, például a harmadik hullámban egyre gyakoribb a vérrögképződés, még a társbetegségekben nem szenvedő személyek esetében is előfordult.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 9., 19:35
    ÉRTÉKELÉS: 1

    ,, A vérrög képződést a covid okozza. Nem a vakcina.” Minden vakcina- mellékhatást a vírus okoz,tetszik érteni?Egyáltalán valamit tetszik érteni? Nem? Na,hát erről van szó!