„Kellemetlen meglepetés”

„Kellemetlen meglepetés” Románia

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román törvényhozás különbizottsága elé a korrupcióellenes harcot esetleg „aláásó” javaslatok kerültek, és felkérte a román parlamentet, hogy utasítsa el a jogállamiságot gyengítő kezdeményezéséket. A parlament vezetői szerint aggodalomra semmi ok, írja az Agerpres.

 

Románia parlamentjének célja az igazságszolgáltatási rendszer megerősítése és a politikai befolyástól való mentesítése – áll Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök közleményében. „Az Amerikai Egyesült Államoknak bíznia kell az igazságügyi törvények módosításait tárgyaló román parlamentben, mert ez ugyanaz a parlament, amely elfogadta Románia és az USA közötti, két évtizedes stratégiai partnerséget ünneplő nyilatkozatot; védelmi kiadásokra fordította a bruttó hazai termék 2 százalékát; döntött a román katonai erők részvételéről az afganisztáni és iraki missziókban, valamint az Iszlám Állam elleni koalíció keretében az USA és más szövetségesek mellett; elfogadta a Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzéséről szóló törvényeket” – sorolják.

A két házelnök ugyanakkor kiemeli, „kellemetlen meglepetésként” érte a parlamentet az USA külügyminisztériumának a román igazságügyi reformmal kapcsolatos közleménye. „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a partnereinkkel folytatott mindennemű tárgyaláskor abból az USA-ban és Romániában egyaránt érvényes, alapvető alkotmányos elvből indulunk ki, miszerint a parlamentbeli vitákra, döntésekre és szavazásokra a szuverenitás jegyében kerül sor, és ezek nem képezhetik semmiféle nyomásgyakorlás tárgyát” – mutat még rá a közlemény.

Tăriceanu és Dragnea kifejti még, hogy szerintük az USA külügyminisztériumának nyilatkozata nem egy kiegyensúlyozott, objektív elemzés eredménye, hanem a témával kapcsolatban Romániában elhangzott bizonyos vélemények „visszhangja”. A két házelnök rávilágít, az igazságügyi reformot a rendszer által elkövetett „számtalan visszaélés” tette szükségessé, és a parlamenti különbizottság által elfogadott mindegyik javaslat célja a visszaélések lehetőségének kiiktatása és a rendszer sebezhető pontjainak felszámolása. „Románia parlamentje örömmel az USA külügyminisztériumának rendelkezésére bocsátaná a reformjavaslatok kidolgozásának alapjául szolgáló elvekkel kapcsolatos dokumentációt. Ezen elveket a hazai bírák és ügyészek szakmai szervezetei is széles körben támogatják, és aktívan részt vettek az elmúlt időszakban a témában zajlott vitákon” – olvasható a közleményben.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.