Röviden

Indokolatlan áremelés?

A Versenytanács is indokolatlannak tartja az élelmiszerárak emelkedésének ütemét, ezért a mezőgazdasági miniszter kérésére vizsgálatot indított. Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke szerint főként a vaj, a tojás és húskészítmények árának alakulását vizsgálják, ezeknél ugyanis látványos volt az áremelkedés. Chiriţoiu szerint egyes áremelkedések regionális jellegűek, így például a tojás és vaj ára Európa több országában hirtelen megdrágult, ám a Versenytanács elnöke úgy véli, a nemzetközi piaci mozgások nem indokolják teljes mértékben a hazai áremelkedés ütemét. Arra a kérdésre, hogy lehet-e szó a kiskereskedelmi üzletláncok összehangolt cselekvéséről, azt mondta, túl korai ilyesmiről beszélni. A Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb kimutatása szerint a vaj és a burgonya átlagosan 5, a friss gyümölcs 6, tejtermékek 4,8, míg a tojás 6,6 százalékkal drágult októberben az előző hónaphoz képest. A vaj esetében az áremelkedés 12 százalékos.

Az állam is fizesse tartozásait!

Olyan mechanizmusra van szükség, amely garantálja az állam kötelezettségeinek behajtását, indokolta Cseke Attila RMDSZ-szenátor azt a törvénytervezetet, amely a magán- és jogi személyek, illetve az állami intézmények kötelezettségeinek behajtását szabályozza. A szövetség politikusa szerint az állami intézmények kedvezőbb helyzetben vannak a velük szembeni adósságok behajtásakor, mint azok a magán- és jogi személyek, akiknek valamely állami intézmény tartozik. Egy jogállamban elvárható, hogy az állam is tiszteletben tartsa azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyek betartását a magán- és jogi személyektől elvárja, mutatott rá Cseke Attila. A törvénymódosító javaslatot Márton Árpád képviselő, a jogszabály kezdeményezője tartotta fenn, aki kifejtette: annak érdekében, hogy kiszámíthatóbb legyen a közintézmények kötelezettségeinek törlesztése, az RMDSZ kéri annak előírását, hogy a közintézmények költségvetésének tartalmaznia kelljen a célra fordítandó összegeket.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.