Dăncilă: a PSD folytatja a kormányzást; ügyvivő minisztereket nevezünk ki

Dăncilă: a PSD folytatja a kormányzást; ügyvivő minisztereket nevezünk ki Románia

A Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatja a kormányzást – jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő, a párt elnöke az alakulat végrehajtó bizottságának hétfő esti ülését követően. A testület azután ült össze, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) bejelentette, kilép a kormányból.

Sajtónyilatkozatában Dăncilă rámutatott, a PSD számára “nagyon fontos, hogy mi történik Romániával”, és a politikai döntéseken, érdekeken túl az általa vezetett pártra hárul a felelősség, hogy biztosítsa az ország stabilitását.

Azt mondta, valamennyi kollégája a kormányon maradás mellett tette le voksát.

“Felelősségünk van azokkal szemben, akik ránk szavaztak 2016-ban, és felelősségünk a kormányprogram gyakorlatba ültetése, amelyet az ALDE-val közösen vállaltunk fel, de lám, a PSD egyedül viszi tovább” – fogalmazott, hozzátéve, számukra érthetetlen az ALDE döntése.

A miniszterelnök megerősítette, hogy az ALDE színeiben tisztséghez jutott Ramona Mănescu külügyminiszter a kormány tagja marad. Ha az ALDE többi minisztere hasonló döntést hoz, ők is folytathatják tevékenységüket, ha viszont nem, ügyvivő tárcavezetőket neveznek ki a helyükre – nyomatékosította. Dăncilă szerint az energiaügyi minisztérium vezetését Niculae Bădălău gazdasági miniszter venné át, a környezetvédelmi minisztérium vezetésével Ioan Deneşt bíznák meg, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős ügyvivő miniszter pedig Radu Oprea üzleti környezetért felelős tárcavezető lenne.

Viorica Dăncilă miniszterelnök számít a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia tagjai közül mindazok támogatására, akik belátják, hogy “a gyávaság és a felelősség előli menekülés soha nem fogja előrevinni Romániát”.

A PSD elnöke szerint egy szűk csoport választási érdekeinél fontosabb, hogy ne okozzanak csalódást azoknak, akik megválasztották.

Ha az ALDE néhány tagja nem érti ezt, akkor végérvényesen veszítenek a románok előtt, a jóhiszemű kollégák előtt, akiket kicsinyes érdekek mentén feláldoztak, a román állam más intézményei előtt és a külső partnereink előtt” – sorolta Facebook-bejegyzésében Dăncilă.

A szociáldemokrata vezető szerint a PSD “biztosítja a kormány stabilitását”.

“Egyesek politikai játékán túl fontos, hogy mi történik az ország sorsával és milyen hitelességünk van külföldön” – tette hozzá Viorica Dăncilă.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.