Böjte Csabával imádkozik Ferenc pápa

Böjte Csabával imádkozik Ferenc pápa Románia

A katolikus egyházfő szabadtéri szentmisét is tart majd a gyermeknapon háromnapos romániai látogatása során.

Böjte Csaba is vendégül látja majd a Romániába érkező Ferenc pápát. A pápa háromnapos látogatást tesz az országban május 31-től. Az egyházfő kívánsága az volt, hogy valamennyi katolikus hívő közösséget felkereshessen Romániában.

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába, de az első, aki Székelyföldön is misét tart: erre Csíksomlyón kerül sor június 1-jén, szabad ég alatt. Böjte Csaba atya már nagyon készül az ünnepre, ő látja majd vendégül a híveket, de természetesen a Szentatyát is, akivel imádkozni is fog. „Igazán nagy megtiszteltetés, hogy Ferenc pápa méltónak talál minket arra, hogy meglátogasson. A székelyek számára ez egy nagyon fontos esemény. Mindig is hűek voltak Rómához, a katolikus egyházhoz, most ebből kapnak vissza egy kicsit. Ahol a pápa van, ott dobog a katolikus egyház szíve, és nagyon örülök, hogy ha csak egy kis időre is, de Somlyón fog dobogni ez a szív. Mi is készülünk a gyerekeinkkel. Külön öröm számomra, hogy pont gyereknapon érkezik hozzánk” – nyilatkozta.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások