Felhívás!

Az USR-PLUS Szövetség készen áll részt venni a kormányzásban

Az USR-PLUS Szövetség készen áll részt venni a kormányzásban Románia

Az USR-PLUS Szövetség készen áll részt venni a kormányzásban, és várja az ilyen irányú “telefonhívást” a kijelölt kormányfőtől, jelentette ki Ionuţ Moşteanu, a Szövetség szóvivője csütörtökön.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja (USR-PLUS) Választási Szövetségnek vannak emberei, akik készen állnak részt vállalni a kormányzásban.

“Várjuk a telefonhívást, amely eddig még nem jött a kijelölt kormányfőtől. Mi itt vagyunk, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy előre vigyük az országot, de ez a többiek bölcsességétől is függ” – mondta Moşteanu a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Kifejtette, az előre hozott választás kérdése még mindig az asztalon van, bár sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem mondja ezt.

“Nem láttam eddig világos szándékot egy többség létrehozására. (…) Továbbra is azt látom, hogy egyszinű kormányt akarnak kialakítani a PNL köré, amelynek huszon valahány százaléka van, és látták, milyen nehéz volt kormányozniuk az elmúlt három-négy hónapban. Úgy tűnik, az előre hozott választás kérdése még mindig az asztalon van. Úgy gondolom, figyelembe kell venni a megváltozott valóságot, az alkotmánybíróság döntését és a potenciális közegészségügyi krízist is” – szögezte le Moşteanu.

Elmagyarázta, “az előrehozott választások átstrukturálnák a parlamentet és egy új többséget hoznának létre, amely támogatni tudna egy reformra törekvő kormányt, amelyre Romániának szüksége van”, másrészt azonban “az előre hozott választások ezzel a néhány hónapig tartó bizonytalansággal is járnak, amely nem használ a gazdaságnak”.

“Az USR PLUS Szövetség bármikor készen áll a választásokra (…) Ha meg lehet valósítani az előre hozott választásokat, jó, ha nem, támogatni akarunk egy kormányt, hogy biztosak legyünk benne, megtörténnek bizonyos dolgok” – tette hozzá Moşteanu, rámutatva, a Szövetség számára az egyik fontos célkitűzés a kétfordulós polgármesterválasztás bevezetése.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.