A pápáról, szeszről és szalámiról

A pápáról, szeszről és szalámiról Románia

Pénteken ismét sikerült egyet homorítania nacionalizmusból a Realitatea tévéadónak a Románia 2019 című kihelyezett élő műsorában, amit ezúttal a Hargita megyei Maroshévízen, vagy régebbi nevén Oláhtoplicán kevertek le. A folklórműsorral tűzdelt talkshowban Cosmin Gușă műsorvezető meghívottai ezúttal is rendesen kiosztották a Hargita és Kovászna megyei magyarságot, meg természetesen az örök mumust, az RMDSZ-t.

Cosmin Gușă kifejtette: az RMDSZ részéről senki nem fogadta el a meghívását, így telefonon várta, hogy hátha valaki bejelentkezik – hiába.
Petrișor Gabriel Peiu elemző azt is elmondta, hogy miért van interetnikai konfliktus és mit lehetne ellene tenni. Érdekes módon a gondok gyökerét abban látta, hogy a budapesti vezetés – megkezdve a 20. század elejétől, Kádár Jánossal és a ma regnáló, az RMDSZ-t is „foglalkoztató”kormányzati entitással folytatva – a „Nem, nem, soha!” szellemben viszonyul Romániához, nem hajlandók elfogadni a valóságot, de emellett az egykori és mai román vezetők is megkapták a magukét.

„Illúziókat kergetünk, hogy ha azt gondoljuk, hogy a törvényes úton kívül más is létezik, lásd Katalónia esetét, ahol a függetlenségért harcolók csak akkor csillapodtak le, amikor a törvény elé voltak hívva és elítélik azért, amit tesznek. Illúzió, hogy az RMDSZ jóindulatát meg lehet vásárolni” – mondotta Peiu, aki „megoldási” javaslattal is előállt. „Két kis, viszonylag gyéren lakott megyéről van szó, tehát Bukarest befektetésekkel tudná erősíteni az itt élő románságot. Ugyanakkor a törvénnyel kell fellépni (a magyarok ellen – szerk.), hiszen az Európai Unióban nincs más ország, ahol a hivatalokban más nyelvet beszélnek az államén kívül” – nyomatékosított.

Pápa és a revízió
Petrișor Peiu nem állt le ezzel, a pápalátogatásban rejlő veszélyekkel is riogatta a nézőket. „Egy nagyon komoly vészjelzéssel fejezem be mondanivalómat. Június elején Csíksomlyóra – ahová Ferenc pápa is érkezik – jön a magyar elnök is. Nem tiszta, hogy az ortodoxok meg vannak-e hívva az eseményre, de ami világos, hogy egy magyar rendezvényről van szó, ahová több száz vonat, és egymillió ember érkezik Magyarországról, legalábbis ezt mondják. Arra ébredhetünk fel, hogy egy nagyméretű, revizionista, irredentista rendezvény lesz, amit nehezen fogunk tudni kezelni. Nem értem, miért megy Csíksomlyóra. Ha a magyar katolikus hívekhez akar szólni, akkor miért nem megy Magyarországra, ahol nyolcvan százalék a katolikusok aránya? Ez az egész nem történhetett volna meg, ha az ország megőrzi az ortodox jellegét, és úgy, ahogy 1999-ben, az egyház hívja meg a pápát. Remélem, hogy nem ismétlődik meg ismét az, hogy a szegény görög katolikusokat ismét megtéveszti a Vatikán” – hívta fel a figyelmet a „veszélyre” az elemző, aki egyébként Radu Vasile és Adrian Năstase miniszterelnökök tanácsadójaként is tevékenykedett.

A szesz, a hús és az RMDSZ
A következőkben kidomborították: a Korrupcióellenes Ügyészség egyetlen RMDSZ-es politikust sem vitt el, pedig Markó Bélának is „15 millió eurós jurtája van a Snagov tó partján”. Ezt javították egymás között, kiderült, hogy a néhai Verestóy Attilára gondoltak. „Kövesi néni se látta meg, hogy mi történt a «pödurével» Hargita és Kovászna megyében” – mondotta gúnyosan, magyaros románsággal az egyik meghívott.
Aurelian Bădulescu, Bukarest főpolgármester-helyettese is megoldásokat „javasolt”. Szerinte Bukarestből kell tanárokat hozni Székelyföldre, akik majd szépen megbuktatják a diákokat, és így a felháborodott szülők (ebben a pontban értelmezhetetlenné vált a monológja – szerk.) szépen leváltják a „Budapest 5. hadosztályát képviselő RMDSZ”-t.

A meghívottak arra is kitértek, hogy Hargita és Kovászna megyében működnek a legnagyobb illegális szeszgyárak, és a két megyében van a törvényen kívüli létező húsipar fellegvára is.

Az adásban más „apróságokról” is szó esett, amit helyszűke miatt nem közölhetünk, de az adás – nyugodtabb vérmérsékletűeknek ajánlott – megtekinthető a tévé weboldalán.

Amit viszont megelégedéssel nyugtáztunk, hogy a Realitatea szerkesztői szerint Székelyföld igenis létezik, ugyanis a képernyőn több alkalommal megjelent a „Ținutul Secuiesc” felirat, ahogy az képernyőmentésünkön is látszik…

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások