Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Frittata (olasz tojáslepény)

Frittata (olasz tojáslepény)

Hozzávalók 4 főre: 6 nagy tojás, 0,5 dl tej, 2 dkg vaj, 2 ek olívaolaj, só, frissen őrölt bors, 25 dkg csiperke, 15 dkg főtt, füstölt tarja szeletelve, 10 dkg sajt, egy kis csokor friss fűszer (mondjuk most éppen petrezselyemzöld, majoránna, citromos kakukkfű).

Azzal kezdjük, hogy begyújtjuk a sütőt 200 fokra. Kell hozzá egy olyan serpenyő vagy alacsony szélű sütőtál, aminek nem műanyag a nyele vagy fogója, és kellően nagy. Jobb, ha vékonyabb frittátát sütünk, könnyebben átsül. A gombát kevés olívaolajon pici sóval, borssal megsütjük, majd félretesszük egy tálkába. A tojásokat felütjük és sóval, kevés tejjel felverjük. Belekeverjük a gombát, a kis darabokra tépkedett tarját és a felaprított zöldfűszereket. A serpenyőben felmelegítjük a vajat és olajat, és mikor már majdnem füstöl, beleengedjük a tojásos keveréket. Csak annyira keverjük meg az elején, hogy mindenhol egyenletesen legyen benne a hús, gomba. A sajtot rátépkedjük a tetejére és nem kevergetjük innentől. Közepes lángon addig sütjük, amíg a tojás szilárdulni kezd körben a szélén. Ekkor áttesszük a sütőbe. Addig hagyjuk benn, amíg a teteje éppen csak remegős már. Pizzaszerűen szeletelve tálalhatjuk forrón, langyosan, szobahőmérsékleten. (http://szellemafazekban.blogspot.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük