Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Minden a helyén volt

Minden a helyén volt Kultúra

Színvonalas rendezvénysorozat dicséri a 22. Illés-napok szervezőit és támogatóit: a hétvégén jutott Illyefalva lakosainak a közösségben megélt szórakozásból a szabadtéri eseményeken, de az igazi művészetből és a lelki gazdagodásból is.

A kolozsvári Ensemble Flaut Dolce régizene-együttes fellépése nyitotta meg az események sorát: a református templomban igazi zenei ínyencséget kóstolhattak a jelenlévők, a furulya, a csembaló és a szoprán énekhangok többek között a Kájoni-kódexben lejegyzett 17. századi szerzeményeket szólaltattak meg. Ezt követően az óvoda udvarán felavatták a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében megvalósított új játszóteret – örvendetes módon sok gyermek várta a helyszínen, hogy birtokba vegye az 5 millió forint értékű csúszdákat, mászókákat, közben Orbán Ferenc zenélt nekik és a szüleiknek.

Hirdetés
Hirdetés

Az idő is kedvezett a falunapoknak, így a vasárnapi ökumenikus istentiszteletet követő rendezvényeken a sportpályán is volt nézője a honfoglalás-kori harcászati bemutatónak, a Zöldi Lara és Csalogány és Musicum együttesek koncertjének, és a kézműves foglalkozásokra is sok gyermek nevezett be, de mivel a változatosság még ennél is nagyobb volt, a felsorolással itt megállunk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük