Diákszínjátszók találkoznak Kovásznán
December 14-én, szombaton tartják a Juventus Színházi Fesztivál tizenkettedik kiadás...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja helyi fiókjának szervezésében, Szebeni Zsuzsa meghívására került kedden arra az előadásra, amelyben a ‘48-as forradalom nőinek felemelő, máskor emberpróbáló életszakaszaira, sorsára is vetett egy fénysugarat Fábri Anna irodalom- és művelődéstörténész, az MTA nőtörténeti bizottságának elnöke. A Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott előadáson Tulit Éva és László Zsuzsa színművészek korabeli memoár- és naplórészletek felolvasásával vonták be a hallgatóságot az események hangulatába.
1848 eseményeit nem kerülheti meg sem irodalom-, sem művészettörténész, de nőtörténész sem, hiszen az utána következő időszak ennek a problematikának a foglya marad, még a 20. században is vitatkoznak azon, hogy áruló volt-e Görgey vagy sem? – indokolta meg Fábri Anna témaválasztását. Jókai Mór már a forradalmi eseményeket megelőzően nagyon ihletett, jövőbelátó írást közölt a kor divatlapjában, az általa szerkesztett Életképekben, mely – megnevezése ellenére – nem(csak) öltözettel foglalkozott, hanem minden korszerű, divatos dologgal, tehát irodalommal, politikával, filozófiai eszmefuttatásokkal. Később bebizonyosodott, mennyire igaza volt.
„Elmúltak az idők, midőn a nőket guzsalyhoz és varrótűhöz utasítá a közvélemény. Akkor a férfiak kardot és lándzsát forgattak, e fegyverek nem illettek női kezekbe. De most, férfi uramék letették a kardot, és tollat fogtak fegyverül, s ez nem oly nehéz, hogy női kezek is el ne bírnák. Ezért csak hagyjuk, hogy a szellem emancipálja magát, sőt adjunk rá módot, hogy tanuljon gondolkodni. Mert bizony, eljön az idő, mikor szükség leend saját eszére, legyen az férfi vagy asszony.”
A kiáltvány
1848 a férfi és női szerepeket is kikezdte, de nem tudta teljesen megváltoztatni. Az első hónapokban a polgári egyenlőség kérdése volt napirenden, a forradalmárok olyan intézmények létrehozásával foglalkoztak, amelyek a polgári szervezkedés alapjait teremtették meg, például a felelős magyar minisztériumot. Ám a demokratikus átalakulások Európában szinte törvényszerűen a nők jogainak megcsorbításával jártak.
Április 11-én, amikor a polgári jogegyenlőséget törvénybe foglalták, a nőket megfosztották azoktól a politikai jogoktól, amelyeket addig birtokoltak. Miután ugyanis a nemesi kiváltságok megszűntek, a nemes nők kiváltságai is hasonlósorsra jutottak, például az, hogy maguk helyett követet küldjenek az országgyűlésbe. (Kossuth is így került a parlamentbe.) 1786-ban egyébként az USA alkotmánya is visszavonta a nők szavazati jogát, a francia forradalom pedig nem terjesztette ki a nőkre a polgári jogegyenlőség eszméjét, és megtiltotta nekik, hogy nyilvános gyűléseken részt vegyenek.
Teleki Blanka grófnő egy cikkében négy pontban foglalja össze a legfontosabb követeléseket, s ebből az első a nők egyetemhez való joga volt, mert szerinte a nők nem érettek arra, hogy részt vegyenek a politikai életben. Később maguk a férfiak felvetették, vajon a férfiak érettek-e minden esetben erre? Teleki Blanka kiáltványában azt is követeli, hogy ne legyenek a nőket kirekesztő mondatok a törvényekben.
Inget varrjatok!
A hadi események megváltoztatják a nőkről való vélekedést, és éppúgy a nők önmagukról, szerepeikről, kötelességeikről való gondolkodását is. Március 15-ének női szereplője, Laborfalvi Róza például az események sűrűjében van, lehetősége van szólni az emberekhez, példát mutatni, hatni rájuk. Végig helytáll az 1848–’49-es időszakban, követi Jókait a Debrecenbe menekülő kormányban, és a megtorlás időszakban is segíti. A honleányi szerephez idővel sajnos kezd hozzátartozni a hadviselő férfiak időnként megcsappant lelkesedésének növelése, illetve a karitatív munka, az egyre több sebesült ápolása, a tépések készítése, a haldoklók vigasztalása. Már nem a zászlók, hanem a hadsereg ingeinek megvarrására buzdít Sárossy Gyula költő is:
„Minden öltés, melyet tesztek, a hazához varr egy szívet, fel, leányok, inget, inget varrjatok.”
Még 1848-ban Kossuth kinevezi egyik húgát a tábori kórházak főápolónőjévé, megelőzve Florence Nightingale-t, akit az első ápolónőként tart számon a történelem – ezek a hölgyek komoly, véres, fárasztó munkát végeztek. Közben pedig Szendrey Júlia kiáltványában azt mondja, meg lehet tagadni a szeretet, sőt a szerelmet is a férfiaktól, ha nem teszik honfiúi kötelességüket.
A családfenntartó nő
Néhány nő beállt a honvédseregbe férfiruhában, némelyikük hosszú ideig el tudta titkolni nemét. Leghíresebb közülük az operett-főszereplőként ismertté lett Mária főhadnagy (Lebstück Mária), de ott van egy műlovarnő, Bányai Júlia és egy Pittner Emilia nevű színésznő. A kémek között is voltak nők, Kossuthnak és Bemnek is nagy szolgálatot tettek. Számos regényben megörökítették a korszak nőalakjait, legnagyobb hatással a Jókai-életművekben, közülük is Baradlayné a legemlékezetesebb, akinek alakja a haza megszemélyesítője is: anyaként számít fiai segítségére, szolgálatára.
A nők ott vannak a férfi teljesítmények mögött is, nemcsak a regényekben, hanem a valóságban is, a hátországban is. 1849 januárjában írta Kánya Emília, a monarchia első női lapszerkesztője, hogyan menekült férjével és másfél hónapos gyermekével (és más ezrekkel), hogyan szálltak meg végszükségükben egy nagyon szegényes, dohos pincelakásban, melynek a tél közepén az ajtaját sem lehetett teljesen becsukni. Írása példázza, hogy akkor is, mint ma is, létezett a családfenntartó nő szerepe, hiszen férje nyugodtan aludt, ő maga óvta a családot, ahogy tudta.
Megtorlás és emigráció
Szendrey Juliáról szólva Fábri Anna kifejtette, ő is áldozata az eseményeknek, fiatal nőként túl jelentős szerepet vállalt, és nem tudott a szerep az összes követelményének megfelelni. A nők sem mentesültek a megtorlástól, volt olyan, hogy azért, mert segítette a menekülőket, egy nőt megvesszőztek lemeztelenített felsőtesttel, emiatti szégyenében a férje öngyilkos lett.
Ebben az időszakban sokan emigrációba kényszerültek, néhányan Konstantinápolyba, sokan Észak-Amerikába menekültek férjeikkel. Köztük voltak a hadsereg markotányosnői, de nevelőnők, cselédek is. Változatos életpályákat kutatott fel az előadó, Dembinszky tábornok unokaöccsének a felesége varrásból tartotta el férjét, aki hatalmas kártyaadósságokat csinált, s bár később elkezdett dolgozni, egészségileg nem bírta. Felesége nevelőnőként is tevékenykedik, majd megözvegyülve második férjével nevelőintézetet nyitnak. Teleki Emma és Batthyányiné is komoly szerepet vállalnak a kinti emigrációban.
Az otthon maradottak közül Kánya Emília 8 gyermek anyja lett, és húsz éven át sikeres lapszerkesztő volt. Vahotné férjét bebörtönözték, mert rejtegette Sárossy Gyulát, a fogságban megőrült, felesége viselte gondját neki is és három gyereküknek. Később ő is lapot szerkeszt, de ő a Bőrharisnya történetek első magyar fordítója is. Damjanichné Csernovics Emília megalapította a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületének, amelynek célja, hogy a nőknek, a köznépnek olyan tudást nyújtson, amellyel később saját lábukon is megállnak, hiszen az előző korszak bebizonyította, hogy erre nagy szükség van.
Ön is segíthet
Előadása végén Fábri Anna a hallgatóság (és olvasóközönségünk) segítségét kérte egy kutatásához. Louise Aston (szül. Hoche, 1814–1871) egy német emancipált nő, a nők jogaiért küzdő aktivista volt. Rendkívül kalandos élete volt, egy forradalmi ügyekért börtönviselt orvossal házasodott meg, akivel a krími háborúban a betegek ellátásban vállalt szerepet. 1857–1858 körül Sepsiszentgyörgyön járt. Itt tartózkodásának írásbeli nyomai hozzátehetnének a korabeli történelemhez, illetve rávilágítanának arra, hogy a dolgok mindig másképp is mennek, mint ahogy azt a történelmi emlékezet megőrzi. Ha tehát valakinek korabeli dokumentum vagy bármiféle írásos emlék, utalás lenne birtokában, kérjük, jelentkezzen Szebeni Zsuzsánál, a Balassi Intézetben.