Felhívás!

Diáknapok a Bod Péterben

Diáknapok a Bod Péterben Kultúra

Kétnapos programsorozattal búcsúztatják a tanévet a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben. Tegnap a sporté volt a főszerep, ma inkább művészeti programok várnak a diákokra, de mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szórakozási lehetőséget.

Idén először szervezték meg a Tanévzáró Diáknapokat a Bod Péter-iskolában, igyekeznek viszont hagyománnyá alakítani a következő években.

– Májusban szoktuk Bod Péter-napokat szervezni, idén viszont elmaradt. A diáknapok nem ezt hivatott helyettesíteni, úgy képzeltem el, hogy minden félév végén tető alá hozunk hasonló programsorozatot, hogy legalább az utolsó két nap mindig olyan legyen, amivel a közösséget erősítjük – mondta el Deák Magdolna igazgatónő, hozzátéve, szerette volna az utolsó hetet tartalmassá tenni, hiszen a sokéves tanári tapasztalat azt mutatta, hogy a tanév utolsó napjai mindig semmittevéssel, tétlenkedéssel, sokszor unalommal telnek.

– A tanárok a lezárásokkal, a szükséges jegyekkel foglalkoznak, ha nincsenek megszervezve a napok, felszínessé válnak. Ezért is gondoltam, hogy szervezzünk olyan eseménysorozatot, ami erősíti a diákokban azt, hogy élmény iskolába járni – emelte ki az igazgatónő. Hozzátette, mikor átvette az iskolaigazgatói címet, az egyik nem titkolt célja a közösségi élet megszervezése, alakítása volt.

Az igazgatónő szerint mind a Diákszövetség, mind a tanári gárda kitett magáért a szervezésben, közösen találták ki a programokat úgy, hogy mindenki megtalálhassa a magának megfelelő szórakozási formát. A tegnap sporttevékenységek voltak a programban, tanár–diák futballmérkőzés, illetve kosármeccs is, de lehetett asztaliteniszezni, tollasozni, táncolni. Különböző ügyességi próbákba is be lehetett nevezni, valamint a fiatalok által oly kedvelt sörpong is teret kapott, igaz a poharakba limonádé került.

A mai nap folyamán társasjáték, gyurmázás, ügyességi játékok, kreatív írás, karaoke, gitározás vár a diákokra. Mindkét napon lehetett továbbá sütit, palacsintát, limonádét vásárolni, vagy akár filmet nézni, könyvet adományozni is. Az iskolakönyvtár raktárából felkerülő könyveket egy lejért vásárolhatták meg a gyerekek, adományozhatták társaiknak, de maguknak is. A befolyt összeggel az iskolarádió projektet segítik.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.