Felhívás!

Rövidek

A skótok is búcsúztak

Az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, a D-csoportban Csehország és Anglia a csoportelsőségért csapott össze egymással, de ez – főleg a második félidőben már – nem igazán hozta lázba a csapatokat. Anglia 1–0-ra nyert Raheem Sterling góljával. A csoport másik mérkőzésén: Horvátország – Skócia 3–1, s skótok így a negyedik helyen végeztek 1 ponttal. Ma és holnap szünnap az Eb-n.

Szalai marad

A német élvonalbeli Mainz labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította Szalai Ádám szerződését, így a magyar válogatott csatár a 2021–2022-es idény végéig maradhat az együttesnél. Szalai először 2010 és 2013 között volt a Mainz játékosa, majd 2019-ben tért vissza a klubhoz. Az együttes színeiben összesen 132 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 27 gólt és 14 gólpasszt jegyez. A magyar válogatott csapatkapitányának idén nyáron járt le a szerződése, ám ezt most további egy évvel meghosszabbították.

Messi tartotta a szavát
Az FC Barcelona és az argentin válogatott világklasszisa, Lionel Messi aláírta egy brazil szurkoló tetoválását. A drukkernek az az ikonikus pillanat lett a hátára festve, amikor a támadó felmutatta a mezét a Santiago Bernabéu közönségének. Talán nem meglepő, hogy az FC Barcelona klasszisának a világ minden tájáról, még Brazíliából – amely köztudottan Argentína ősi ellensége a labdarúgás terén – is vannak fanatikus rajongói. Sokan csináltattak már tetoválást Lionel Messiről, ám Igor Magalhaesé az összes közül kiemelkedett, hiszen maga az argentin szupersztár is felfigyelt az alkotásra. Amikor korábban észrevette az alkotást, így kommentelte: „Szörnyű tetoválás! Imádom! Egyszer szívesen aláírnám” – természetesen a szörnyű kifejezést humornak szánta Messi.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.