Felhívás!

Von der Leyen szerint szégyenletes a magyar pedofiltörvény

Von der Leyen szerint szégyenletes a magyar pedofiltörvény Külföld

Az Európai Bizottság minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál arra, hogy biztosítsa az európai uniós állampolgárok jogainak tiszteletben tartását, bárkik is legyenek azok, akárhol is éljenek az EU-n belül – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán, az iskolai szexuális felvilágosításra vonatkozó magyar törvénytervezetet kommentálva.

Más témájú sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva a bizottsági elnök kijelentette: a tervezet szégyenletes, mert egyértelműen diszkriminatív: hátrányosan különböztet meg embereket a szexuális irányultságuk alapján. Ezáltal az alapvető uniós értékek megsértését is jelenti – tette hozzá.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy az EU nem enged az olyan elvekből, mint az emberi méltóság, az egyenlőség és az emberi jogok tiszteletben tartása.

„Olyan Európai Unióban hiszek, amely elfogadja a sokszínűséget (…), ahol azok lehetünk, akik vagyunk, és azt szerethetjük, akit csak akarunk” – fogalmazott.

Von der Leyen azt is elmondta: utasította a felelős biztosokat, hogy a törvény hatálybalépése előtt küldjenek levelet a magyar hatóságoknak, kifejezve az uniós bizottság jogi aggályait.

Orbán Viktor: az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes

“Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül. A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz” – áll Orbán Viktor miniszterelnöknek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

Orbán Viktor szerint az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert “a magyar törvény az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikk, 3. bekezdésén nyugszik”. A charta e rendelkezése értelmében a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani.

A magyar miniszterelnök hozzátette: a bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert elfogulatlan vizsgálat nélkül tesz közzé elfogult, politikai véleményt.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 24., 13:23
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az eu mindent felhasznal, hogy MAGYARORSZAGOT lejarassak, mert ellent mernek mondani a hulyesegeknek amiket jo penzert kiagyalnak egyes gazdag emberek keresere, es beakarjak szuntetni a nemzetekre es csaladra epulo tarsadalmakat es orszagokat.

  • User
    Dátum: 2021. június 24., 19:10
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Laydenka…bemutattad egyszer hogyan kell kezet mosni…most meg mossad ki a szádat mert bűzlik a hazugságoktól.Kiket nézel hülyének?Valaki a szádba adta a törvényt és te megrágtad és lenyelted ,de nem tudod hogy mit.Katonanéni sem voltál ,mégis hadügyminiszter ,na ahhoz is csak annyit értettél ,vagyis SEMMIT.