Felhívás!

Ritkán, de dolgoznak

Ritkán, de dolgoznak Kovászna megye

Több hasznos törvény született a múlt héten a képviselőházban, például az, hogy ezután megengedett lesz a kihangosított telefonálás vezetés közben – mondta el megkeresésünkre Benkő Erika. Az RMDSZ képviselője azt tervezi, hogy rendszeresen tájékoztat a parlament „normális” munkájáról.

Végzett-e valami normális dolgot mostanában a parlament, vetettük fel nem minden rosszindulat nélkül a kérdést a képviselőnek. Kiderült, hogy a kormánybuktatás-alakítás körüli minősíthetetlen cirkusz mellett egészen észszerűnek mondható jogszabályokat is alkottak.

Ezek közé tartozik, hogy ezután megengedett lesz a kihangosított telefonálás vezetés közben, ami eddig szigorúan fülhallgatóhoz „kötött” volt, jóllehet jobb helyeken évek óta beépítik személygépkocsikba a kihangosítót. Ezután szabadtéri helyszíneken is lehet polgári házasságot kötni, tetszés szerint saját kertben, a zöld fűben, vagy éppen egy tóparton, míg eddig a házasság csak akkor volt érvényes, hogyha az anyakönyvi hivatalban mondták ki az igent. Jó kezdeményezés az is, hogy a hallássérült autóvezetők megkülönböztető jelzéssel láthatják el a kocsijukat, ezzel is óvatosabb vezetésre intve fel a többi sofőrt.

– Ezek olyan rendelkezések, melyek a valósághoz igazítják a törvényeket, és valahol ez (is) volna a szerepe a parlamentnek – mondta Benkő Erika.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások