A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Novemberi fészekrakás?

Novemberi fészekrakás? Kovászna megye

Eddig még nem látott jelenségnek lehetnek szemtanúi a háromszéki madárbarátok, ugyanis verebek (mind a mezei, mind a házi), de énekesmadarak is elkezdtek fészket rakni az október-novemberi (!) költésükhöz – tájékoztatott Kelemen László, a Rara Avis Madártani Egyesület elnöke, aki a téli madáritatás fontosságáról is szólt.

Az extrém – éjszaka fagypont alatti, illetve nappal sok esetben koranyári meleget idéző – hőmérsékletingadozás furcsa ösztönt aktivált az itthon maradt madarakban.
– A galamboknál enyhe idő esetén még lehetett látni ilyesmit, de jelenleg a verebek is – amelyek ősszel leállnak a kotlással – hordják a fészekanyagot, a tollat (amiről már lehet tudni, hogy tojásokat is leraktak) a fészekbe. Mi több, énekesmadaraknál, kenderikénél is megfigyeltem ezt a viselkedést. Hihetetlen, hogy ennyire megzavarja a madarakat ez a hosszú ősz – magyarázta a szakember, hangsúlyozva, hogy emlékezete óta ilyen nem történt a környéken.
Az éppen tartó szárazság tükrében elmondta, nagyon fontos a téli madáritatás.

– A hazai madárpopuláció feltalálja magát, télen, ha nincs víz, akkor a havat csipegetik. Akkor van baj, ha nagyon hideg van, befagy a víz, és hó sincs. A madáretetés mellett tehát fontos az itatás is. Lassacskán el lehet kezdeni, hiszen reggelente már befagyott vizet találunk – részletezte.
A téli madáritatásról jó tudni, hogy reggeli vagy esti órákban kell kirakni a madaraknak egy edénybe a langyos vizet (fontos, hogy a madarakat ne lepje el). Télen ez hamar befagy, így érdemes mindig azonos órában „felszolgálni”, hogy a szárnyasok hozzászokjanak. Természetesen az itatás hatékonyabb, ha madáretetővel is társul. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 9., 7:26
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Vegre ismet egy ujsagcikk mely bolygonk mas elolenyeire is tud gondolni,nem csak a kapzsi es telhetetlen emberisegre.Minden tiszteletem a cikk irojanak!