Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elkezdődött a Petőfi utcai híd újjáépítése

Elkezdődött a Petőfi utcai híd újjáépítése Kovászna megye

Mint fotónkon is látható, elkezdődött végre a munkálat annál a hídnál Baróton, mely összeköti a Barót-patak által elválasztott Petőfi utcát, valamint a Víz utcát. A hidat újjáépítik, kivitelező a felsőrákosi Zöld Út Kft.

Mint korábban azt a városvezetés említette, az új híd 10,7 méter széles lesz, a hossza pedig 21 méter. A két autósáv mellett, mint mondták, gyalogosjárdák is helyet kapnak a hídon, így az eddigieknél biztonságosabban lehet majd közlekedni rajta.

Hirdetés
Hirdetés

A híd újjáépítését már egy jó ideje tervezik, sokáig különböző engedélyekre vártak az illetékesek, a sajtónak legalábbis azt mondták, hogy a villamossági vállalat kellett dolgozzon a helyszínen, ők adtak későre engedélyt a hídfelújításra. Ottjártunkkor egy polgár úgy tudta, hogy az egyik híd melletti póznáról, melyet el kell távolítani a munkálat miatt, az oszlopot használó, távközléssel foglalkozó cég még mindig nem szedte le a kábeleket, ami meglehet, további galibát okozhat a hídépítés menetében.
A híd mellett található szennyvizes pumpaháznál is dolgoztak szerdán a munkások, azt mondták, a vezetékeket ki kell cseréljék. A pénteki, baróti tanácsülésen újabb, ezúttal Felsőrákost érintő munkálatok műszaki mutatóinak jóváhagyásáról tárgyalnak. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük